brusszel


Nem fogadta a Dalai lámát a pápa

Figyelő Online - Mészáros Martin
2014.12.14  13:43   
mail
nyomtatás
A BBC beszámolója szerint Ferenc pápa nem fogadta el a számkivetett tibeti vezető kérését a Kínával fennálló „érzékeny kapcsolatra" hivatkozva, így kettejük találkozójára nem került sor.
A Dalai láma a korábbi Nobel-békedíjasok számára szervezett találkozó miatt érkezett Rómába. A rendezvény eredeti helyszíne Dél-Afrika volt, de a programot áthelyezték, miután az afrikai ország elutasította a láma vízumkérelmét.

Az 1959-es tibeti felkelés leverését követően a Dalai lámának el kellett menekülnie a kínai katonák elől Indiába. A láma most egyfajta középutat támogat Kínával szemben, amelyben Tibet autonómiával, de nem függetlenséggel rendelkezne az országon belül. A kínai kormányzat viszont szeparatistának írja le őt és dühösen reagál, ha külföldi vezetőkkel találkozik.

A vatikáni szóvivő szerint a pápa „nagy tiszteletben tartja" a lámát, viszont „nyilvánvaló okok" miatt nem találkozhat vele. Ennek az oka a Kínával való kapcsolatok fejlődésének a biztosítása a tudósítók beszámolói alapján.




„A láma csalódott, hogy nem látogathatja meg Őszentségét, a pápát, de nem szeretne semmilyen kellemetlenséget okozni" - nyilatkozta a tibeti vezető szóvivője válaszul arra, hogy a pápa egyik Nobel-békedíjassal sem kívánt találkozni.

Elemzők szerint a Vatikán és Kína harcban állnak egymással a kínai katolikus egyház feletti kontroll ügyében. A vita tárgyát az képezi, hogy melyik fél rendelkezzen a végső szó jogával a püspökök kinevezése során.
Kapcsolódó cikkek
BBC
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.