brusszel


Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között

Figyelő Online
2014.12.17  17:08   
mail
nyomtatás
Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai budapesti tárgyalásán.
Közel állnak a felek megállapodáshoz a jövő évi bérekről - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére a tárgyalás után.Hozzátette: a munkaadók egységes álláspontja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum esetében 3,5 százalékos emelés fogadható el. Ez a minimálbérnél 105 ezer forint, a garantált bérminimumnál 122 ezer forintot jelent - ismertette.

Az átlagkereset ajánlással kapcsolatban Dávid Ferenc hangsúlyozta: ez a közszférában dolgozók szempontjából fontosabb, mivel számon kérhető a munkáltatótól. A versenyszférában inkább orientációs alapot jelent - jegyezte meg.

Elmondta: a szakszervezetek tárgyalási csomagjának többi elemével, a munka törvénykönyve és a sztrájktörvény módosításával, valamint a korengedményes nyugdíjrendszerrel kapcsolatban tárgyalási készséget mutatott a kormány.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke beszámolt arról, hogy közös megállapodás-tervezetet készítettek a felek a szerdai bértárgyalások során, amiben szakszervezeti, kormányzati javaslatok is vannak, és a szöveget a munkáltatók is elfogadták.Hozzátette: a tervezetet a kormány és a szakszervezeti oldal felhatalmazás hiányában nem tudta elfogadni és aláírni, ezért délután egyeztetnek annak elfogadásáról a döntéshozó testületekkel.

"A kormány korábban elzárkózott a szakszervezeti követelések csomagban történő tárgyalásától, ebben most elmozdulás történt" - mondta Pataky Péter. A szakszervezeti vezető szerint több formális tárgyalás nem lesz.

Ha nincs közös megállapodás, a pénteki Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésen a kormány kötelezettsége, hogy javaslatot tegyen és kihirdesse a jövő évi kötelező béreket - jegyezte meg, hozzátéve: ebben az esetben átlagkereset ajánlás nem lesz.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.