brusszel


Az adóparadicsom kitálal

Figyelő Online
2014.12.19  09:32   
mail
nyomtatás
Luxemburg bejelentette, hogy eleget tesz az Európai Bizottság azon kérésének, hogy az Európai Unió összes tagállama adjon információkat a vállalatokkal 2010 óta kötött esetleges külön adómegállapodásairól.
A bizottság közölte szerdán, hogy az adatkérés az átláthatóságot hivatott szolgálni, és az információkat annál a jogalkotási javaslatnál is fel fogják használni, amely Pierre Moscovici adóügyekért is felelős uniós biztos vezetésével készül. A javaslat arra vonatkozik, hogy a tagállamok között ezekről a megállapodásokról is automatikus legyen az információcsere az adóelkerülés elleni küzdelem jegyében. Luxemburg már korábban beleegyezett abba, hogy a külföldi cégekkel kötött külön adómegállapodásairól tájékoztatja azokat a kormányokat, amelyek ezt kérik, de visszautasította, hogy tájékoztassa az EU versenyjogi hivatalát, mondván, hogy az nem adóhatóság.

Xavier Bettel luxemburgi kormányfő csütörtökön bejelentette: az Európai Bizottságnak az összes EU-tagállamot érintő szerdai kérése hatására úgy döntött, hogy országa megadja a kért információkat. Brüsszel tavaly június óta hét országtól, Ciprustól, Írországtól, Luxemburgtól, Máltától, Hollandiától, az Egyesült Királyságtól és Belgiumtól kért adatokat az adómegállapodásaikról, s összesen négy ügyben indított hivatalos vizsgálatot annak kiderítésére, biztosítottak-e a tagállamok tiltott állami támogatást a megállapodásokon keresztül egyes cégeknek. Írországban az Apple-lel, Hollandiában a Strarbucks-szal, Luxemburgban pedig az Amazonnal és a Fiat pénzintézetével kötött adómegállapodás vált gyanússá Brüsszel számára.

Novemberben oknyomozó újságírók tárták a nyilvánosság elé, hogy Luxemburg cégek százai számára tette lehetővé, hogy más országokban szerzett bevétel és haszon után a nagyhercegségben fizessenek adót, többnyire a máshol fizetendőnek a töredékét. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság november 1-jén hivatalba lépett elnöke húsz éven át volt az ország pénzügyminisztere és ezzel jórészt párhuzamosan a miniszterelnöki posztot is betöltötte. Juncker a botrány kirobbanását követően azzal védekezett, hogy hazájában az adóhatóság nem tartozik a kormány közvetlen irányítása alá, így a megállapodások tartalmáért nem felelős, nem ő vagy kormánya kötötte őket.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.