brusszel


Déli Áramlat: Oroszország nem tart perektől a beruházás törlése miatt

Figyelő Online
2014.12.22  12:04   
mail
nyomtatás
Oroszország megbeszéléseket folytat partnereivel bizonyos jogi témákban a Déli Áramlat gázvezeték tervének törlése miatt, de arra nem számítanak, hogy pénzügyi követelések is lesznek - nyilatkozta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Kommerszant című orosz lapnak.
A miniszter szerint tisztában vannak vele, hogy azok az országok, amelyeken áthaladt volna a vezeték új beruházásokra, új munkahelyekre és az adóbevételek növekedésére számítottak."Van egy jogi tanulmány a 2008-ban és 2009-ben aláírt kormányközi egyezményekről" - mondta Alekszandr Novak, hozzátéve, hogy nem számít pénzügyi követelésekre.

A Déli Áramlat megközelítőleg 40 milliárd dolláros beruházás lett volna, többek közt Bulgária, Szerbia és Magyarország területét is érintve.

Vlagyimir Putyin orosz elnök december elején Törökországban jelentette be, hogy Oroszország a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat tervének megvalósítását. Ugyanennek a látogatásnak a keretében az orosz elnök Törökországot nevezte meg mint partnert egy alternatív gázvezeték építéséhez.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.