brusszel


Orbánék átírnák a gyülekezési törvényt?

Figyelő Online
2014.12.31  14:02   
mail
nyomtatás
Felszólította a kormányt az LMP társelnöke, frakcióvezetője, hogy ha a gyülekezési törvény módosítását tervezi, erről kezdeményezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit "ne próbálja meg erőből újraalkotni".
Schiffer András ezt arra reagálva írta az LMP parlamenti frakciójának MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a Népszabadságban, szerdán megjelent interjújában azt mondta: változtatni kell a gyülekezési törvény szabályain. Kifejtette: az elmúlt huszonöt év tapasztalata és szakmai viták mutatják azt, hogy van sok olyan kérdés, amelyeket tisztázni kellene, és amelyek rendezetlensége a jogalkalmazást nehezíti meg mind a rendőrség, mind a bíróság számára.

Az LMP társelnöke szerint a törvény jól működött az elmúlt huszonöt évben, úgy látja, hogy probléma mindig abból adódott, ha "a hatalom a törvény fölé helyezte magát". Azt írta: ez történt 2006-ban, de ez történik akkor is, amikor Orbán Viktor "törvénytelenül, saját hatáskörben tilt meg tüntetéseket".

Álláspontja szerint az Ökotárs Alapítvány "rendőri megszállása", a külföldi pénzekből élő civil szervezetek regisztrációjának ötlete és az őszi tüntetések után Gulyás Gergely felvetése könnyen az állampolgári aktivitás letörésének, "az emberek megfélemlítésének" szándékát vetíti előre, akkor is, ha egyébként tényleges anomáliák feloldására irányul.

Ezért felszólítja a kormányt, hogy ha a gyülekezési jog szabályozásának korszerűsítését tervezi, haladéktalanul kezdeményezzen erről ötpárti egyeztetést.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.