brusszel


Útdíj: elindult az új rendszer

Figyelő Online
2015.01.02  15:35   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát.
A cég az MTI-nek pénteken küldött közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei matricák mellett a hagyományos "időalapú", azaz 10 napos, havi vagy éves matricákat idén is meg lehet vásárolni. Jelezték, a hagyományos időalapú matricák mellé az érvényességi idő figyelembevételével már nem kell megyei matricát venni. A NÚSZ ügyfélszolgálati irodáinak egy része bővített nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére hétvégén is. Január elsejétől a megyei matrica mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén mindegyik megyére megvásárolható.

Az autósok az új, megyei matricákkal egy-egy megye gyorsforgalmi útjait évi 5 ezer forintos áron használhatják.Közölték, a korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain, a határátkelőknél meglévő viszonteladói értékesítési pontokon, az ematrica.autopalya.hu weboldalon, valamint a viszonteladók jelentős részénél, így a Mol, Shell, Agip töltőállomásokon.Február elsejétől pedig minden eddig megszokott értékesítési ponton meg lehet majd vásárolni az új matricákat - írták.A hagyományos időalapú matricákat D1, B2 kategóriákra minden korábbi viszonteladói partnernél a megszokott módon meg lehet vásárolni.

A 2014. december 31-e előtt vásárolt 10 napos és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek a vásárláskor érvényben lévő feltételek mellett. Emlékeztettek arra is, hogy a változtatások értelmében az idei évtől csak a következő útszakaszok maradnak díjmentesek: az M0 autóút 1. számú főút és M5 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 4. számú főút és M3 autópálya közötti szakasza, az M0 autóút 11. számú főút és a 2. számú főút közötti szakasza, valamint a teljes M31-es autópálya.

A díjköteles úthálózat térképe a nemzetiutdij.hu oldalon található, és az első nap tapasztalatai alapján összegyűjtött kérdések-válaszok is ugyanott érhetők el.A cég közölte, az új szabályozás miatt óriási az érdeklődés, a matricavásárláskor megnövekedett várakozási idővel lehet számolni. A telefonos ügyfélszolgálat a +36-36-587-500-as telefonszámon áll az ügyfelek rendelkezésére.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.