brusszel


Kína eltörölte a ritkaföldfémek exportkvótáját

Figyelő Online
2015.01.05  13:34   
mail
nyomtatás
Nemzetközi nyomásra eltörölte Kína a riktaföldfémek tíz éven át fennálló exportkvótáját, ám a szakértők szerint nem biztos, hogy a változtatásnak jelentős hatása lesz a világpiaci árakra.
A kiviteli kvóta eltörléséről a kereskedelmi minisztérium a múlt év végén döntött.Az Egyesült Államok 2012-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt azzal érvelt, hogy a ritkaföldfémekre bevezetett kínai korlátozások diszkriminatívak és a helyi felhasználók versenyt torzító előnyét hozták, ráadásul az árakat is rendkívül magasan tartják. Később az Európai Unió és Japán is csatlakozott az amerikai állásponthoz.

A WTO 2013 októberében megalapozottnak mondta ki a Kína elleni panaszokat. Ritkaföldfémek gyűjtőnév alatt 17 fémet ért a szakma, ezeket elsősorban a high-tech szektorban, például okostelefonok, rakétarendszerek vagy hibrid autók gyártásánál használják fel. Kína a világ összes ritkaföldfémének mintegy 30 százalékát birtokolja, de jelenleg a kitermelésből 90 százalékkal részesedik. A magas, 15-25 százalékos exportvámjait és a kiviteli kvótát a túlságosan alacsony világpiaci árakkal magyarázta Peking, mondván, azok nem fedezik a környezetet jelentősen terhelő kitermelés költségeit.

A kvótarendszert a kereslet csökkenése is elavulttá tette, az elmúlt években például az export nem érte el a felső határt, sok ország ugyanis alternatívát keresett vagy – mint Japán – a ritkaföldfémek újrahasznosításával próbálkozott, de az exportpiacok lanyhulásához a 2008-as gazdasági világválság is hozzájárult.A hivatalos statisztikák szerint a tavalyi év első 11 hónapjában például 24 866 tonna ritkaföldfémet exportált Kína, miközben a kvóta 2014-re 30 600 tonna volt.

Iparági szakértők arra figyelmeztetnek, nem valószínű, hogy Kína könnyen feladja piaci pozícióját, az exportvámok helyett környezeti-, illetve forrásadó bevezetésével tarthatja majd a jelenlegi szinten az árakat. A Cajcsing gazdasági magazin egy korábbi beszámolója szerint ezeket az adókat, kísérleti jelleggel, már féltucatnyi régióban bevezették, emellett a Paotou riktaföldfém-kereskedelmi platform is az árak szabályozásának másik tere lehet.

A kelet-ázsiai ország tavaly év végén jelentős iparági konszolidációt is megvalósított, mikor a hat legnagyobb kereskedelmi csoportból három egyesült, de jelentések szerint további központosításra lehet számítani idén is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.