brusszel


Nagyon jól fut a kínai tőzsde

Figyelő Online
2015.01.06  09:19   
mail
nyomtatás
Rekordévet zártak a kínai tőzsdék tavaly, a piacok az idei kereskedést is erősen kezdték, a trend a szakértők szerint egész évben kitarthat.
A belpolitikai reformok, a gazdaság fokozódó és folytatódó liberalizációja és a piaci várakozások is felfelé hajtják majd a kínai tőzsdéket, amelyek a tavalyi kétszámjegyű emelkedés után a legóvatosabb becslés szerint az idén is legalább tíz százalékkal nőnek majd – jósolta az MTI-nek Csang Csün, a sanghaji Fudan Egyetem professzora.

Csang véleményét több kínai és nemzetközi elemző és bank is osztja, miután a sanghaji tőzsde 2014 utolsó kereskedési napját 3234,68 ponton zárta, ami öt éve nem látott érték, éves összehasonlításban pedig 53 százalékos emelkedés. Ezzel a sanghaji teljesített a világ összes tőzsdéje között a legjobban, Kína pedig - megelőzve Japánt - a világ második legnagyobb részvénypiacává nőtte ki magát.

A felfelé mutató trend az első, hétfői kereskedési napon is megmaradt, ekkor öt és fél éve nem látott magasságba, 3350,55 pontra emelkedett a sanghaji kompozitmutató annak hírére, hogy a kínai kormány további lépéseket tehet a gazdaság élénkítése érdekében.

A részvényárak növekedését segítették Li Ko-csiang miniszterelnök szavai is, aki a sencseni és hongkongi tőzsdék összeköttetésének szükségességéről beszélt a hét elején. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia január elején közzétett jelentésében "lassú bika" piacot jelez előre 2015-re, amelyet elsősorban a javuló nemzetközi gazdasági környezettel és az alacsony hazai kamatlábakkal magyarázott.

A China International Capital Corporation (CICC) befektetési bank a részvénypiacok 20 százalékos emelkedését jósolja az idei évre.

A Minsheng Bank előrejelzése szerint a monetáris politikai könnyítés a ciklikus gondok megoldásában segít majd, azok sikerét ugyanakkor a gazdaság lassulása veszélyezteti majd, amely rövid távon jelenthet nyomást a döntéshozókra.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200