brusszel


A csőd szélén táncol Ukrajna

Figyelő Online
2015.01.07  09:36   
mail
nyomtatás
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ukrajnai hitelprogramjának teljes átalakítására lenne szükség, mivel az ukrán államháztartás külső finanszírozási igényei a következő két évben többszörösen meghaladják a tervezett IMF-folyósításokat - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai az ukrán pénzügyi helyzetről összeállított átfogó tanulmányukban közölték: számításaik szerint Ukrajnának 2015-ben és 2016-ban összesen 41 milliárd dollárnyi külső finanszírozásra lesz szüksége, az IMF azonban eddig 11,8 milliárd dolláros, az Európai Unió további 6 milliárd dolláros finanszírozást vállalt erre a két évre.

A ház elemzői szerint mindezt összevetve nem kevesebb mint 23,2 milliárd dollárnyi - egyelőre fedezetlen - finanszírozási rés mutatkozik; ez a 2015-re becsült ukrán hazai össztermék (GDP) 24 százaléka.A cég becslése szerint az idén 12,4 milliárd, 2016-ban 10,8 milliárd dollárnyi ukrán szuverén finanszírozási igényre nincs forrás a jelenlegi állapot alapján.

A JP Morgan londoni elemzői szerint az általuk becsült finanszírozási hiány egyik tényezője az, hogy az IMF legutóbbi előrejelzésében túl derűlátó módon ítélte meg az ukrajnai devizatartalékok várható mennyiségét. A JP Morgan szakértői közölték: saját becslésük szerint a hivatalos ukrán devizatartalék 2014 végén mindössze 7,1 milliárd dollár lehetett, az IMF pedig 16,2 milliárd dolláros - vagyis a JP Morgan elemzőinek várakozását több mint kétszeresen meghaladó - devizatartalékot valószínűsített a tavalyi év végére.

A ház mindezek alapján azt valószínűsíti, hogy az IMF teljesen új, két évre szóló finanszírozási programot dolgoz ki Ukrajnának, amint a valutaalap küldöttsége befejezte ebben a hónapban esedékes kijevi tárgyalásait.

A JP Morgan elemzői szerint valószínű az is, hogy napirendre kerül az ukrán adósság átstrukturálása 2015-ben vagy 2016-ban, akár a külső szuverén adóssághányadban végrehajtandó jelentős leírással, akár a lejáratok meghosszabbításával.

Más nagy londoni házak szerint is jelentősen növelni kell a hivatalos hitelezők által Ukrajnának szánt finanszírozásokat a csőd elkerülése végett.A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett legújabb előrejelzése szerint az ukrán hazai össztermék az idén várhatóan 7,5 százalékkal, jövőre további 6 százalékkal zuhan. A hivatalos ukrán devizatartalék a Moody's számításai szerint már egyhavi importszámla fedezetére sem elég.A cég szerint ebben a helyzetben növekszik az ukrán törlesztési államcsőd kockázata, tekintettel arra is, hogy 2015-ben hozzávetőleg 28 milliárd dollárnyi külső szuverén adósságkötelezettség jár le.

A Moody's londoni elemzői is azt valószínűsítik, hogy ebben a helyzetben Ukrajnának legalább 15-20 milliárd dollár hitelre lesz szüksége a következő tizenkét hónapban a jelenlegi hivatalos külső segélyprogramokban előirányzott folyósításain felül.Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's a minap tovább rontotta Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-osztályzatát, "CCC-ről egy fokozattal "CCC mínusz"-ra, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy ha nem érkezik az eddigieken felül további külső pénzügyi segítség, a következő hónapokban elkerülhetetlenné válhat az ukrán törlesztési államcsőd.Az ukrán államcsődöt a piac is jelentős kockázatként árazza.

Az S&P Capital IQ londoni piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint az ukrán szuverén CDS-tranzakciók - vagyis az államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek - középárfolyama hatalmas, 210 pontos napi emelkedéssel 2450 bázispont közelében mozgott a keddi londoni forgalomban az irányadó ötéves lejáratra.Ez messze a legmagasabb szuverén CDS-díjszabás egész Európában. A világ legbiztonságosabb államadósának tekintett Norvégia CDS-kontraktusait 13 bázisponton forgalmazták a keddi londoni kereskedésben.

A keddre kialakult ukrán CDS-árazás alapján egységnyi, tízmillió dollár névértékű ötéves ukrán deviza-államkötvényre jelenleg csaknem 2,5 millió dolláros középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon, 210 ezer dollárral drágábban, mint az előző zárásban.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint Ukrajna jelenlegi CDS-árfolyama azt jelzi, hogy a piac 78 százalék körüli valószínűséggel árazza az ukrán szuverén devizaadósság-törlesztési csőd öt éven belüli bekövetkeztét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.