brusszel


Nekünk fontos volt

Figyelő Online
2015.01.18  14:00   
mail
nyomtatás
Pap Géza / Az OT Industries (leánykori nevén Olajterv) csoport fővállalkozásában épült meg a szlovák-magyar gázvezeték. A projektet vezető Pap Géza, az OT Industries csoport emblematikus igazgatója nem szokott interjút adni, ám most a Figyelőnek elmesélte a vezeték történetét.
Tavaly március végén Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök átadta a szlovák-magyar gázvezetéket, majd elhangzott az az ígéret is, hogy idén január 1-től már kereskedelmi gázszállítás folytatható a vezetéken. Ez nem valósult meg, sőt december végén egy kivitelezési problémákról szóló rövid közlemény jelent meg az üzemeltető Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. honlapján. Ön volt a kivitelezési projekt első számú vezetője. Mi történt?

Kezdjük a 8 hónappal ezelőtti miniszterelnöki eseménnyel. A politikusok nem a vezetéket adták át, ez tévedés. Azért találkoztak, hogy megtárgyaljanak együttműködési lehetőségeket, ehhez felhasználták a vezetéket, amely éppen elérte a mechanikai komplettség állapotát, és jól jelképezte a két ország együttműködését. A két politikus szimbolikusan összekötötte egy csavar meghúzásával a vezetékeket.

Hogy mi történt, azt ismerje meg a Figyelő eheti számából, amelyből kiderül, hogy a projekt, a tesztelés később érthetetlenül lelassult. Még egy rövid részt idézünk Pap Géza válaszaiból:

Sok tesztet csak szállítás közben lehet elvégezni, de szinte semmi nem történik. Nem volt még éjszakai szállítás, nem volt hétvégi szállítás, reggelente sem 7-kor, 8-kor indulunk, hanem 11-kor, napokig nem történik semmi. Nem mi végezzük a próbaüzemet, hanem az MGT, de azt látom, hogy a rendelkezésre álló üzemidő nincs kihasználva. Amikor rákérdeztünk például a hibajavítás után, mikor indul újra a rendszer, visszaírt az MGT, hogy nem értik, hogy miért erőltetjük a folytatást ennyire.
Hááát, legalábbis érdekes.

Részletek a Figyelőben!

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200