brusszel


Egy kézbe került a Generali érdekeltségeinek régiós irányítása

Figyelő Online
2015.01.16  16:34   
mail
nyomtatás
A Generali CEE Holding átvette a Generalinak a kelet-közép-európai régióban tevékenykedő leányvállalatai feletti irányítást, miután megvásárolta PPF Csoportnak a Generali PPF Holding B.V.-ben lévő (GPH) maradék, 24 százalékos kisebbségi részesedését is, a vételár 1 milliárd 245,5 millió euró volt - közölte a Genarali Biztosító Zrt. pénteken az MTI-vel.
A trieszti székhelyű Generali Csoport a rendszerváltás után kezdett terjeszkedni a kelet-közép-európai régióban. A régiós leányvállalatok irányítására 2008-ban - prágai székhellyel - létrehozták a Generali PPF Holding B.V.-t, amelyben a Generalinak 51 százalékos tulajdoni hányada volt, a másik tulajdonos pedig a PPF Csoport tulajdonában lévő PPF Co 1 B.V. lett.

A közös vállalat ugyan jelentős biztosítói jelenlétet hozott a régióba, de a Generali Csoport 2013. januárjában bejelentette, hogy megszűnteti az együttműködést, illetve, hogy megszerezte a GPH első, 25 százalékos részvénycsomagját. Így a 76 százalékos tulajdoni hányadával teljesen az ellenőrzése alá vonta a Generali PPF Holding B.V.-t. A pénteken bejelentett kisebbségi, 24 százalékos kivásárlással, illetve a cég teljes tulajdonjogának megszerzésével a Generali részéről a PPF Csoporttal való együttműködés a végéhez ért. Egyúttal a Generali kelet-közép-európai csoportjának a neve Generali CEE Holding lett.

A holding jelenleg a régió 10 országában tevékenykedik, piacvezető Csehországban és Magyarországon, Szerbiában második, Szlovákiában harmadik helyen áll, a többi országban pedig az első tízbe tartozik.A megközelítőleg 3,5 milliárd eurós, 2013-as díjbevételével és 11 millió ügyfelével a kelet-közép-európai piac a nemzetközi Generali Csoport negyedik legnagyobb piaca.

A PPF csoporttal való együttműködés 2007-es aláírásakor a díjbevétel 1 milliárd euró volt, és 4 millió ügyféllel rendelkezett a társaság.A teljes Generali Csoport 2013-ban 66 milliárd eurós díjbevételt ért el. Világszerte 77 ezer alkalmazottat foglalkoztat és több mint 60 országban 65 millió ügyféllel rendelkezik.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.