brusszel


Drágább lehet a római utazás

Figyelő Online
2015.01.20  10:42   
mail
nyomtatás
Rómában a helyi szállodatulajdonosok felháborodva fogadták a hatóságok tervét a turistaadó felemeléséről. Egyikük azt mondta a Local tudósítójának: az ilyen lépések azt mutatják, hogy a kormánynak „fogalma sincs" a vendéglátóipar valóságáról.
A Rómába látogató turistáknak mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, ha valóban megemelik a szállodai turistaadót. 

A javaslatok szerint a turisták számláját akár éjszakánkénti 10 euró többlet terheli majd. A tervezett változtatás alig négy hónappal azután történik majd, hogy a városháza szálloda-típusonként 3 és 7 euró közötti összeggel megemelte az egy éjszakára szóló szállásadót, azoknak pedig, akik sátoroznak, szeptember 1-től kezdődően napi 2 eurót kell fizetniük.

Az új, 10 eurós adómérték az olasz főváros öt csillagos szállodáira vonatkozik, legfeljebb tíz egymást követő éjszakára, mondta pénteken a Local tudósítójának a városháza egyik szóvivője. Az alacsonyabb osztályba sorolt szállodák turistaadója nem változik.

A tervezett változtatások mindenesetre a turizmus széles körét sújtják. Steve Brenner szállodatulajdonos azt nyilatkozta a Local - nak, hogy ez egy „tájékozatlan" kormány „nagyon rövidlátó" terve.

„Valamelyik nap tíz vendégem volt, 157 euró turistaadót kellett fizetniük. Teljesen megdöbbentem" - panaszkodott.

Mint a Róma szívében fekvő Beehive Hotel tulajdonosa, Brenner azt mondta: kevés jelét látta annak, hogy az éjszakai adóból befolyt összegeket akár a turisták, akár a helyi lakosok javára használták volna fel.

"Semmit nem kapunk ebből a pénzből, szeretnénk megszabadulni ettől a régi fertőzéstől" - mondta. A szállodatulajdonos arra a városházán leleplezett, széleskörű korrupciós botrányra utalt, amely Rómát mostanában foglalkoztatja. Az ügy szálai egy egykori, félszemű terroristához vezetnek, akinek maffiacsoportja évek óta szipolyozta ki a pénzt a fontos szolgáltatásokra elkülönített városi keretekből.

Ignazio Marino polgármester, egykori sebész, a közelmúltban azt mondta, hogy Róma ugyan „beteg", de teljesen meg fog gyógyulni.
„Ha a múltbeli hibákért kell fizetnünk, annak arányosnak kell lennie" - mondta Brenner, rámutatva, hogy egy egyszerű hálótermi ágyért 3,5 euró többletdíjat kérni valakitől már túl sok.

Noha kevesen állítanák, hogy a turisták Rómát teljesen el fogják kerülni - történelmi öröksége mindig csábító marad - sokan félnek attól, hogy a látogatók növekvő terhei megváltozatják a turisták gondolkodását az Örök Városról.

„Idővel meg fog változni az a vélemény, hogy kerül, amibe kerül, Rómát meg kell látogatni" - tette hozzá Brenner. „Amikor azonban ennek az érzésnek a változása már kézzelfoghatóvá válik, két - három éves késésben leszünk."

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Rómaturistaadó

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200