brusszel


Mert urizálnak a szerb énekesek!

Figyelő Online
2015.01.18  13:44   
mail
nyomtatás
Nehéz napok várnak a szerbiai énekesekre, mert a szerb adóhivatal egyre jobban érdeklődik fellépéseikből származó jövedelmük iránt, pontosabban aziránt, hogy egyáltalán fizetnek-e jövedelemadót.
A szerb média a napokban többször is beszámolt arról, hogy a popzenészek egymásnak adják a kilincset az adóhivatalokban, és igyekeznek bizonyítani: pénzügyeikkel minden rendben van. A Večernje Novosti című belgrádi napilap a hét végén közölt nem hivatalos becslést arról, hogy a szerb államkasszát mennyivel rövidítik meg az énekesek, akik fellépésenként több ezer eurót is kaphatnak – készpénzben.

A lap által közölt becslés szerint a nem dokumentált kifizetések miatt az énekesek évente 87 millió euróval (25 milliárd forint) rövidítik meg az országot. Az adóhivatal elsősorban a „sztárok” nagyzolása miatt kezdte vizsgálni pénzügyeiket, egyes énekesek ugyanis a közösségi portáloknak és a pletykalapoknak is „eldicsekedtek” legújabb bundáikkal, autóikkal, házaikkal, vagy éppen egzotikus utazásaikkal. S míg a szerb átlagfizetés adózás után 380 eurót (122 ezer forint) tesz ki, addig – a szerb újságok információi szerint - az énekesek fellépésenként több ezer eurót tesznek zsebre, a külföldi koncertjeik bevételei pedig teljesen követhetetlenek.

Az egyik fiatal énekesnő például az adóhivatal megkeresését követően azt állította: ingyen szokott fellépni, az egyik autóját nagymamájától, a másikat pedig a barátjától kapta. Eddig körülbelül egy tucat énekest hivatott be a szerb adóhivatal, állításuk szerint azonban mindenkire sor kerül hamarosan.

A szürkegazdaság a szerbiai szakértők szerint az ország bruttó hazai termékének a 30 százalékára rúg, a szerb kormány pedig szigorú pénzügyi politikát hirdetett a gazdasági helyzet javítása érdekében. Csökkentették a közszférában dolgozók béreit, valamint a magasnak ítélt nyugdíjakat, valamint az idei évtől megvonják az állami támogatást a veszteséges vállalatoktól. Az adóügyek jobb áttekinthetősége is ennek a programnak a része.

(A képen a Sandra Afrika néven hírnevet szerzett Sandra Prodanović szerb énekesnő egy videoklip forgatásán a montenegrói tengerparton.)
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.