brusszel


Mire számíthatnak a magyarok?

Figyelő Online
2015.01.20  12:15   
mail
nyomtatás
A 2014-es év sikeres esztendő volt a magyar gazdaságban, de ez külső tényezőknek is köszönhető, és Magyarország az innováció, valamint a szegénység tekintetében lemaradásban van az Európai Unióhoz képest. A gazdasági növekedést fenntarthatóvá kell tenni, az oktatási rendszert pedig fejleszteni kell - vélekedtek a felszólaló közgazdászok a Republikon Intézet konferenciáján, amelyet "A magyar gazdaság helyzete és kilátásai" címmel rendeztek kedden Budapesten.
Csillag István, az Óbudai Egyetem docense, korábbi gazdasági és közlekedési miniszter kiemelte: a tavalyi év "kakukktojás" volt, "csúcsra járt" a magyar gazdaság, de ezt külső tényezők is segítették.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is úgy vélte, hogy az egyszeri növekedési tényezők kiesésével "jó esetben is" egy 2 százalék körüli növekedési ráta tartható, és miközben sok ország "elhúz" majd Magyarország mellett, hazánkban "halovány növekedés" várható.

Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a KSH egykori elnöke egyetértett azzal, hogy a jelenlegi növekedés megalapozatlan bővülés, ugyanakkor nemcsak az elmúlt 4, hanem az azt megelőző 8 évben sem volt fenntartható pályán a magyar növekedés véleménye szerint.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.