brusszel


Garancia Gazelláknak

Figyelő Online - Halaska Gábor
2015.01.27  18:28   
mail
nyomtatás
A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Gazella Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesülő start-up-ok forráshoz jutását segíti elő. Az összesen mintegy 2,1 milliárd keretösszegű programban inkubált induló vállalkozások biztosítéknyújtási kötelezettségét a Start legfeljebb 80 millió forint értékű garanciaterméke segíti.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013 júniusában hirdette meg a „Technológiai start-up ökoszisztéma építése" elnevezésű pályázatot. Ennek célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményeken alapuló vállalkozások felépítése és működésének beindítása. A program szakmai irányítása és lebonyolítása a Nemzeti Innovációs Hivatal feladata. A négy alrészből álló program megvalósítására összesen 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre.

A négy akkreditált technológiai inkubátor* feladata, hogy mentorállással, nemzetközi tapasztalataikkal és kapcsolataikkal az induló vállalkozásokból olyan sikeres cégeket építsenek, amelyek képesek a nemzetközi piacokon való megjelenésre, gyors növekedésre, valamint alkalmassá válnak további kockázati tőkebefektetésekre. Az inkubátoroknak a program céljainak megfelelő vállalkozások számára az elnyert támogatás 20%-át kitevő magán- vagy kockázati tőkebefektetést kell biztosítaniuk. A legalább két lezárt üzleti évvel nem rendelkező start-up-oknak a támogatási előleg igényléséhez, valamint a fenntartási időszakra biztosítékot kell nyújtaniuk. A biztosíték mértéke az előleg értékének 100%-a, továbbá 50 millió forintot meghaladó támogatás esetén a teljes támogatás 50%-a, az 1-3 éves fenntartási időszakra.



A Start Garancia Zrt. kifejezetten ezen program támogatására dolgozta ki innovációs garancia termékét, amellyel a start-up-ok teljesíteni tudják biztosítéknyújtási kötelezettségüket. A társaság innovációs garanciáját a harmadik és negyedik alprogramban támogatást elnyert vállalkozások vehetik igénybe. „A Gazella Program egy újszerű és reményt keltő kezdeményezés a start-up-ok fejlesztésére. A programban ötvöződik az inkubátorok szakmai tapasztalata, az állam anyagi támogatása és a start-up-ok innovációs képessége, ráadásul mindhárom szereplő kellően motivált a sikerben. A Start Zrt. garanciája pedig biztosítéki oldalról támogatja a program sikeres megvalósulását, azáltal, hogy a bankgaranciánál és az ingatlan jelzálogjognál kedvezőbb feltételekkel nyújt megoldást a biztosíték előteremtéséhez" - emelte ki Zoltán Csaba, a Start Zrt. vezérigazgatója.

A Start Garancia Zrt. minimum 10, maximum 80 millió forint értékű garanciát vállal, évi 2,5%-os garanciadíj mellett, az elnyert támogatás értékének 100%-ára. Garanciájával a Start vállalja, hogy amennyiben a támogatást elnyert vállalkozás nem teljesíti a támogatási szerződésben rögzített feltételeket és a támogatást vissza kell fizetnie, de ezt nem tudja teljesíteni, akkor a vállalkozás helyett a Start Zrt. áll helyt, mint kezes.
A Start Zrt. kockázatainak csökkentése érdekében az általa vállalt kezesség értékének 10%-ára készfizető kezességet kér a start-up vagy az inkubátor tulajdonosától vagy harmadik fél gazdasági társaságtól.

*Az inkubátorok: ACME Labs Zrt., az Aquincum Technológiai Inkubátor Zrt., a Digital Factory Zrt. és az iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt.


A Start Garancia Zrt. pénzügyi termékeket kínál, amelyek a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlesztési tőkéhez, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatáshoz és beruházási hitelhez jutását segítik elő. A Start Zrt. kezességvállalásainak teljesítését a 8,8 milliárd forint értékű Start Garancia Alap biztosítja. A Start Garancia Zrt. szerződésállományának értéke 2014 végén elérte a 12,6 milliárd Ft-ot.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200