brusszel


Coaching, pizsamában

Figyelő Online - Lengyel Csilla
2015.01.29  06:16   
mail
nyomtatás
■ „Tudatosan menedzselem ezt a területet, de még így is előfordul, hogy túlcsordulok valamelyik irányban, és akkor korrigálni kell" - meséli Komócsin Laura, saját alapítású cégének, a Business Coach Kft.-nek a vezetője. Számára nagy előny, hogy a munkájában vannak zsúfoltabb és kevésbé terhelt szakaszok, így ezt a szezonalitást ki tudja használni a munkahelyi és magánéletbeli egyensúly megtartásához. A szeptembertől júliusig tartó időszak a legpörgősebb, de a nyári és téli szüneteket ő is kiveszi, s ez az idő leginkább a gyerekekről szól.
Ehhez persze az is kell, hogy az idejét saját maga oszthassa be. Évekkel ezelőtti karriermódosításának a fő oka az volt, hogy mikor a gyermekei megszülettek, már nem akarta folytatni az addigi 200 százalékon égő multinacionális tanácsadói munkáját. Most viszont úgy szervezi a munkaidejét és a találkozóit, hogy délután négytől már csak a gyerekeké legyen a fő szerep.
Elmondása szerint neki rengeteget segít, hogy munkájában olyan emberekkel veszi körbe ma...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/5 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.