brusszel


Nagy fejlesztés a Vodafone-nál

Figyelő Online
2015.02.04  11:40   
mail
nyomtatás
A Vodafone továbbfejlesztette a már több nemzetközi katasztrófa helyszínén bevetett hordozható mobilhálózatát, az Instant Network 3G-t szerdán sajtótájékoztatón mutatták be Budapesten.
Az eredeti modellnél jóval kisebb, ugyanakkor többszörös kapacitással rendelkező bázisállomást a Vodafone Magyarország hálózatüzemeltetési szakértői, Pervai CSaba és Tóth Róbert tervezték és építették meg. Diego Massida, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a hordozható hálózat hatékony segítséget nyújthat olyan katasztrófa sújtotta területeken, ahol semmilyen kommunikációs eszköz nem áll rendelkezésre. Hozzáfűzte, hogy az eszköz humanitárius célokat szolgál és a nemzetközi Vodafone Alapítvány működteti.

Justin Waller, a hordozható bázisállomás projekt nemzetközi felelőse elmondta, hogy az alapítványnak 70 kiképzett önkéntese van 20 országból, és 8 egysége áll készenlétben a bevetésre. A továbbfejlesztett eszköz súlya 60 kilogramm, 40 százalékkal könnyebb az előző berendezésnél, két bőröndben elfér és repülőgépen is szállítható. Mindössze 30-40 perc alatt felállítható, és ingyenes kommunikációs hálózatot tud létesíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára.

Az első modell percenként 40-50 hívást volt képes lebonyolítani, míg a magyar gyártású hordozható mobilhálózat több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas.A készülék értéke néhány millió forint, gyártása során magyar beszállítókra támaszkodtak. A bázisállomásnak egyelőre a prototípusa készült el, de tervezik néhány tucat előállítását, amelyhez magyar gyártót keresnek. A berendezések egyelőre a Vodafone Alapítvány részére készülnek, kereskedelmi értékesítését nem tervezik.A berendezés első változatát először 2012-ben vetették be a Fülöp-szigeteken a Bopha tájfunt követően, majd a következő évben Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bizonyította hatékonyságát.

A készülék legutóbb 2013 novemberében a Fülöp-szigetekre lesújtó Haiyan tájfun pusztítása után nyújtott segítséget a Taclobantól 15 kilométerre délre található Palo térségben. Ennek telepítését és üzemeltetését a Vodafone Magyarország szakértői végezték két új-zélandi kolléga közreműködésével. Az állomás 29 napig üzemelt, ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és 443 288 hívást bonyolítottak le segítségével.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.