brusszel


Az IKEA egy órával tovább tart nyitva

Figyelő Online
2015.02.05  16:33   
mail
nyomtatás
Az IKEA március 16-tól egy órával tovább, hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tart nyitva, hogy mérsékelje a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatti forgalomkiesését. A bútoráruházlánc, amely a tavaly augusztus végéig tartó pénzügyi évben 1,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el a megelőző évi 21 millió után az idén 4,8 százalékos árbevétel növekedéssel számol.
Az IKEA csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az idén a karácsonyt megelőző egymást követő öt vasárnapon is reggel 9 és este 10 között lesznek nyitva az áruházak, december 24-én és december 31-én zárva tartanak.

A közlemény szerint az IKEA számára a legfontosabb, hogy a megváltozott körülmények között is biztosítsa mindenki számára a kényelmes vásárlás lehetőségét, és lehetőleg minden munkatársát továbbra is foglalkoztathassa majd.

Az IKEA korábban közölte: a tavaly augusztus végéig tartó pénzügyi évet kiemelkedő, 41 milliárd forint közeli értékesítési árbevétellel zárta, az egy évvel korábbi 35 milliárd forintos bevétel után.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200