brusszel


Új stratégiai megállapodásokat kötött az NFM

Figyelő Online
2015.02.10  12:02   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elsősorban a jogalkotási tevékenység előkészítésében, illetve a mindennapi munkában számít a stratégiai partnerek tapasztalataira - mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára kedden Budapesten, amikor újabb 6 partnerrel írt alá stratégiai megállapodást.
Ezzel 25 szervezetre nőtt az együttműködés intézményes kerete.Az államtitkár szerint az eddigi 19 stratégiai partnerrel az együttműködés kedvező tapasztalatokat hozott. A partnerségi megállapodási rendszer működtetése lehetővé teszi, hogy megalapozott, végrehajtható jogszabályok szülessenek, a partnerek pedig részesei legyenek a szakmapolitikai döntések előkészítésnek, a távlatos gondolkodásnak - mondta Fónagy János.

Az NFM államtitkára hangsúlyozta, hogy a válságot követően Magyarország mára Európa által is elismert eredményeket ér el, stabilizálódott, kiszámíthatóan működik. A tudatos, jövőbe mutató jogalkotáshoz pedig nélkülözhetetlenek azok az impulzusok, amelyek a szakmájukat jól ismerő, tapasztalt ágazati szereplőktől, érdekvédelmi szervezetektől érkeznek - tette hozzá.

Fónagy János kedden az Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalíció Egyesület, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, a Köztisztasági Egyesülés, a Magyar Autóklub, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség és a Magyar Víziközmű Szövetség képviselőivel írt alá stratégiai partnerségi megállapodást.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.