brusszel


Amerikából jönnek

TŐKEINJEKCIÓ
Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2015.02.12  08:04   frissítve: 2015.02.11 16:16
mail
nyomtatás
Valószínűleg a General Motors, az Eaton és a Harman/Becker az a három, Szijjártó Péter által lapunkban nem nevesített amerikai cég, amely beruházásra készül Magyarországon. Részletek a Figyelőben.
Sokat ígérő utalást tett Colleen Bell, az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete minapi székesfehérvári látogatásán, amikor három amerikai cég új magyarországi beruházásáról beszélt helyi vezetőknek. Az elejtett szavai újraéltetik a befektetési reményeket, amelyek már-már szertefoszlottak a Merkel-Orbán találkozó után, a BMW-gyár építéséről és Mercedes-fejlesztésekről szárnyra kelt hírek cáfolatával.
Főleg, hogy Szijjártó Péter ennél valamivel többet is elárult a lapunknak adott interjúban (Putyinra várva - Figyelő, 2015/6. szám). A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: március közepéig három új amerikai befektetésről számolnak be, két budapestiről és egy vidékiről, ágazatok szerint pedig kettő esik az autóiparba. Ezek összesen 15,5 millió dolláros (mintegy 4,2 milliárd forint) invesztíció-val 510 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá a tárcavezető. Részletek a Figyelőben.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200