brusszel


Csodás évre számítanak a szállodák

Figyelő Online
2015.02.12  11:04   
mail
nyomtatás
Idén sem torpan meg a belföldi turizmus növekedése, amely a Szallas.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint elérheti a 9 százalékot.
Az online szállásközvetítő közölte azt is, hogy tavaly 66 százalékos növekedéssel 1,34 milliárdos árbevételt ért el a Szallas.hu csoport.

A közlemény idézi Varga Zoltánt, a cég ügyvezetőjét, aki elmondta: tavaly Magyarországon 60, míg külföldön 80 százalékos bővüléssel összesen közel 10 milliárd forint értékben 1,2 millió vendégéjszakát közvetítettek. Hozzátette: a növekedést egyrészt a belföldi turizmus bővülése adja, másrészt évről évre emelkedik az online szállásfoglalás aránya, amely 2015-ben a 60 százalékot is elérheti.

A szakember szerint a Szallas.hu egyre nagyobb szerepet játszik a külföldiek beutaztatásában is, 2014-ben a Lengyelországból érkező vendégszám erőteljes növekedését tapasztalták.

Tavaly a Szallas.hu jelentős szálláshelykínálatot épített ki Horvátországban, így az egyik legnagyobb hazai kiutaztatóvá vált. Ehhez az is hozzájárult, hogy a cég 2014 végén megállapodást kötött a német Hotel.de szállásközvetítő oldallal, így már 127 400 szálláshely érhető el a Szallas.hu oldalán.

A belföldi piacon a Szallas.hu részesedése 31 százalékos az összes online szállásfoglalásból. A honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1,5 millió látogató keresi fel.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.