brusszel


Erős vidéket akar Lázár

Figyelő Online
2015.02.14  15:53   
mail
nyomtatás
A kormányzat célja, hogy a mezőgazdaság, az agrárium számára a következő években rendelkezésre álló forrásokból növelje a vidék megtartóképességét - fogalmazott Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen, egy gazdasági fórumon.
"Úgy gondoljuk, hogy ezek a támogatások, melyeket kiosztunk, azt a célt kell szolgálják, hogy a vidéken élő lakosság a mezőgazdaság-, növénytermesztés-, állattenyésztés-, agrárium- és vidékfejlesztéssel lehetőséget kapjon arra, hogy ott ahol születik, képes legyen boldogulni és megélni" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Központi Statisztikai Hivatal adatait idézve elmondta: már nincsenek 300 ezren azok, akik ma az országban agrártevékenységből élnek, holott mintegy 8 millióan laknak vidéken. A kormány legfontosabb célkitűzése ezért az, hogy az emberek számára az agrárium és a mezőgazdaság segítésével is lehetőséget biztosítson a megélhetésre."Ezt néhány dolog veszélyeztetheti" - fogalmazott Lázár János. Ezek között említette a földvásárlási kérdést, hiszen az idén lejár az ország számára az Európai Bizottság által biztosított minden olyan moratórium, amely kizárja a külföldiek földvásárlását. Ezért volt szükség egy új, jelenleg az Európai Bizottság által támadott törvény megalkotására - tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar kormánynak a következő fél évben kell megvédenie azt a földtulajdonlási struktúrát, amelyet az új földtörvénnyel létrehozott. Ez kétségtelenül 9 és fél millió magyart is megfoszt attól, hogy földtulajdonos lehessen, hiszen csak azok vásárolhatnak, akik életvitelszerűen földműves tevékenységet folytatnak, azonban csak ez akadályozhatja meg a külföldiek földvásárlását - mondta Lázár János.

Kifejtette azt is, hogy Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta a mezőgazdaság nevezhető a legnagyobb vesztesnek verseny és értékesítés szempontjából. Annak ellenére, hogy az ország kiváló termelési adottságokkal rendelkezik, mégis az látszik, hogy jó esetben stagnál az abból megélők száma, s ennek nem termelési, hanem alapvetően értékesítés-politikai okai vannak - jelezte. Ezért a kormánynak a támogatások mellett a piacvédelemmel és az értékesítési láncok megszervezésével kapcsolatban is nagy feladata van.

Lázár János komoly kérdésnek nevezte a monopóliumokat. Ugyanis bármilyen, a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban lévő monopólium már rövid távon is súlyos veszélyt jelent minden kis- és közepes magyar gazda számára. Egy település biztonsága és jövője azonban az életképes és biztonságosan működő kis- és középvállalkozásoktól függ. Ennek támogatására megváltozik az agrártámogatási rendszer és háttérbe szorulnak a nagy gazdaságok - fogalmazott.

A miniszter a pályázóbarát új struktúra mellett a gazdálkodók részéről is változtatást látott szükségesnek: az ötlet, kezdeményezés, készség és képesség elengedhetetlenül szükséges lesz a források elnyeréséhez. "Aki támogatáshoz akar jutni, aki fejleszteni akar, aki versenyképes akar maradni a következő időszakban, annak gondolkodnia kell nem csak a földalapú támogatással jövőben is megtámogatott növénytermesztésben, hanem más jellegű tevékenységben is" - mondta.

Lázár János jelezte: a következő időszakban a Takarékszövetkezetek és a Takarékbank jelenti majd az állam részéről a Magyar Fejlesztési Bankkal megtámogatva az agrár-hitelezés eszközét. "A hazai és nemzetközi finánctőkétől szakszerűen fogjuk elzárni annak lehetőségét, hogy pénzügyi eszközökkel eladósítsa a magyar gazdákat" - hangoztatta.

A miniszter szólt arról is, hogy az új vidékfejlesztési program elfogadtatása - amely már nem nagyüzem, hanem kis- és középvállalkozás párti - várhatóan májusig lezárul Brüsszellel és nyáron megjelennek az első pályázatok. A tervek szerint az első két évben a források 80 százalékát lebonyolítják pályáztatással.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.