brusszel


Csökkent a CIG Pannónia biztosító vesztesége

Figyelő Online
2015.02.17  11:04   
mail
nyomtatás
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 170 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési standardok (IFRS) szerint 2014-ben, szemben az előző évi 201 millió forintos veszteséggel - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Az IFRS jelentés szerint a csoport adózott eredménye 2014-ben 212 millió forint nyereség lenne, az előző évhez képest 795 millió forinttal jobb. Ugyanakkor az IFRS szabályok szerint a függő költség elvonás miatti számviteli politika módosításának előző évekre jutó hatását, 382 millió forintot, a 2013. évi eredményben kell kimutatni, ami a korábban közzétett adatokat visszamenőlegeses módosítja.

Mindezek hatására a csoport 2013-as adózott eredménye a tavaly közzétett 583 millióról 201 millió forint veszteségre változott, a 2014-es adózott eredmény 170 millió forint veszteség, a teljes átfogó jövedelem pedig 206 millió forint veszteség lett. 2014-ben a csoport bruttó díjbevétele 16,468 milliárd forint volt, amely 23 százalékkal kisebb az előző évinél. Ebből 12,254 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosítások, 447 millió forint a hagyományos életbiztosítások, 201 millió forint az egészségbiztosítások, 1,180 milliárd forint a nyugdíjbiztosítások és 2,386 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele.

A cég MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy tavaly szigorú költséggazdálkodást folytattak: ennek révén az igazgatási költségek 2013-hoz képest 26 százalékkal, 1,165 milliárd forintra csökkentek. A társaság felülvizsgálta biztosításközvetítői kapcsolatait, amelynek eredményeként szerződést bontott a Quantis-szal. Az emiatt kieső új értékesítési állományt a saját hálózat és brókeri csatorna megnövekedett értékesítése kompenzálni tudta. Az értékesítési eredményekben fontos szerepet játszott az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások bevezetése. A múlt év végére az új üzlet közel 45 százalékát, mintegy 960 millió forintot tett ki a nyugdíjbiztosítások állománydíja.

A biztosító mérlegfőösszege 63,861 milliárd forint. A saját tőke december 31-én 4,791 milliárd forint volt. A biztosító rendelkezésre álló szavatoló tőkéje a közlemény szerint 4,081 milliárd forint, ezzel a törvényi tőkeszükségletet 222 százalékban fedezi.

A biztosító magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált adózás előtti eredménye részesedés értékvesztés nélkül 954 millió forint, mely 187 millió forintos növekedés a 2013-as eredményhez képest. A 750 millió forintos részesedés értékvesztés után az adózás előtti eredmény 204 millió forint lett, a mérleg szerinti eredmény 82 millió forint.

A CIG Pannónia részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 178 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyama 158 forint, a legmagasabb 261 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.