A különbözőképpen összeállított nemzetközi innovációs rangsorokban is viszonylag távol vannak egymástól.
A lengyel gazdaság 2009 és 2013 között a legmagasabb növekedési ütemet érte el a V4-csoportban. Az innovációs listákon viszont többnyire a negyedik helyet foglalja el. Éppen ezért a lengyel elemzők között élénk vita bontakozott ki arról, hogy milyen tényezőkkel magyarázható az utóbbi évek jó teljesítménye. Az egyik vélemény szerint a következetes szerkezeti reformok, az iskolázottság magas aránya és az élénk vállalkozói hajlam a növekedés hajtóereje, s ezek a tényezők a csoport vezető innovátorává is tették Lengyelországot. Ebből következően a további fejlődési kilátások is kedvezők. Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy a növekedés elsősorban az alacsony béreknek, az EU-tól kapott pénzügyi támogatásoknak és a nagy belső piacnak köszönhető. A jó gazdasági teljesítmény megőrzéséhez tehát a termelékenység javítása szükséges, amelynek az innováció a legfontosabb eszköze. Így még élesebbé válik az a kérdés, hogy mit mérnek a nemzetközi rangsorok, hogyan értelmezik az innovációt.

ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI TUDÁS
A leginkább elterjedt, úgynevezett tudományvezérelt modell szerint az innováció legfontosabb forrásai a kutatás-fejlesztési (k+f) eredmények. Ezek adnak ötleteket az új termékek fejlesztéséhez. Az innovációs listák szerkesztői is döntő mértékben ezt a szemléletet követik, a k+f ráfordításokat és eredményeket tükröző mutatószámokat használnak. A folyamatok alaposabb elemzése viszont azt mutatja, hogy sokféle tudás szükséges a sikeres innovációkhoz. Ezek közé tartozik az úgynevezett személyes vagy gyakorlati tudás is, amelyet részben az egyéni tapasztalatok révén, részben pedig mesterekkel és más rutinosabb munkatársakkal folytatott együttműködés közben lehet megszerezni, fejleszteni s továbbadni. A gyakorlati tudás létrehozásához, terjedéséhez és hasznosításához szükséges tevékenységeket nehéz mérni.

Egy alapos dán elemzés azonban azt mutatja, hogy nagyon jelentős a gyakorlati tudásra épülő innovációs tevékenységek gazdasági hatása, s azok a vállalatok a legeredményesebbek, amelyek kombinálják az innováció két - a k+f eredményeket és a gyakorlati tudást hasznosító - módját.

Egy friss, cseh, magyar, lengyel és szlovák szerzők által készített tanulmány is azt hangsúlyozza, hogy a Dániához képest kevésbé fejlett V4-országok döntéshozói számára az innovációt szélesen értelmező elemzések lennének hasznosak. Így lehetne kellő figyelmet fordítani többek között a termelési eljárásokat, a különböző üzleti folyamatokat, valamint a termékeket s szolgáltatásokat módosító innovációkra, amelyek különösen fontosak a termelékenység és a versenyképesség javításához.

Az innovációpolitikát meghatározó alapelveket is ebben a szemléletben kellene definiálni, hiszen a gyakorlati tudásra épülő innovációs folyamatok elhanyagolása jelentős elmaradt haszonnal jár.

A V4-csoport szakpolitikai dokumentumainak elemzése mégis azt mutatja, hogy továbbra is az a szemlélet uralkodik, amely szerint a k+f tevékenységek optimális szintjét akadályozó piaci kudarcok enyhítése az állam legfontosabb feladata. Ehhez képest csak elvétve esik szó arról, hogy azokat a rendszerbeli kudarcokat kellene jól megválasztott szakpolitikai eszközökkel enyhíteni, amelyek a többféle forrásból - nem kiszárólag k+f tevékenységekből - származó, változatos formákban elérhető tudás terjedését és hasznosítását akadályozzák.

A modern döntés-előkészítő módszereket is csak ad hoc módon alkalmazzák a visegrádi országokban. Amikor például az Európai Bizottság ajánlja vagy előírja ezek használatát, azt gyakran külső kényszernek, felesleges további tehernek érzik az erőforrásokkal általában szűkösen ellátott állami szervezetek vezetői és munkatársai. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása, a szükséges ismeretek megszerzése s az erőforrások rendelkezésre bocsátása komoly feladat, de elengedhetetlen ahhoz, hogy hatásosabbak legyenek az innovációpolitikai eszközök.

GYENGÍTŐ HATÁSOK

A V4-csoportban használt ösztönzők jelentős része az innováció tudományvezérelt modelljéből vezethető le, de egyes országokban még ez a „szűk" eszköztár is hiányos. Lengyelországban nincsenek a k+f tevékenységet ösztönző hatásos adókedvezmények, Szlovákiában pedig a kockázati tőke támogatása hiányzik. Mind a négy országban fontos feladat az eszköztár bővítése olyan szakpolitikai intézkedésekkel, amelyek a gyakorlati tudást hasznosító innovációs folyamatokat, a különböző típusú tudással rendelkező szereplők közötti együtműködést támogatják. Ezzel lehetne fokozni a termelékenységet, azaz javítani a nemzetközi versenyképességet.

A tudomány-, technológia- és innovációpolitika kidolgozásának s végrehajtásának felelőssége különböző szervezetek, általában a gazdasági és oktatási minisztériumok, illetve az ezekhez tartozó ügynökségek között oszlik meg a visegrádi országokban. A közöttük óhatatlanul kialakuló vetélkedés előnyös is lehet, de nagyobb az esélye annak, hogy a különböző szervezetek által alkalmazott eszközök gyengítik egymás hatását. Az innovációs folyamatokat befolyásoló szakpolitikai döntések összehangolása a kedvezőtlen következmények enyhítése mellett a kedvező, szinergikus hatásokat is jelentősen erősíthetné.●

 

 

Kapcsolódó cikkek