brusszel


Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: hogyan kezdjünk hozzá?

Figyelő Online
2015.02.19  11:54   
mail
nyomtatás
Első lépésnek gyakran egy-két ajtó cseréje, vagy új íróasztalok beszerzése is megteszi.
A megváltozott munkaképességű munkavállalók sikeres alkalmazásához lépésenként lehet eljutni, ebben pedig a mentális akadálymentesítés sokszor fontosabb lehet, mint a fizikai körülmények megváltoztatása. Mindez azoknak az érzékenységi átvilágításoknak az egyik tanulsága, amelyeket ügyfelei körében végzett 2014-ben a RehabJob.

Az ügyfelei körében tavaly végzett érzékenységi átvilágítások tapasztalatait összegezte a RehabJob Kft, Ezek a felmérések szolgálnak arra, hogy megállapítsák, egy-egy cég milyen mértékben áll készen arra, hogy fogyatékossággal élő és egészségkárosodott embereknek kínáljon munkát.

SEGÍTENI AKARÁS

"Azt látjuk, hogy míg régebben a pénzügyi ösztönzők bizonyultak elsődlegesnek, ma már inkább a segíteni akarás és a cégre gyakorolt pozitív hatások állnak az ilyen jellegű megkeresések mögött. A nemzetközi cégeknél nem egyszer az anyavállalat részéről fogalmazódik meg az elvárás, a magyar tulajdonú cégek esetében pedig gyakran tulajdonosi, felsővezetői elkötelezettség indítja el a folyamatot. Az első lépésekhez viszont segítség kell: miközben a nyitottság fokozódik, a cégek nincsenek tudás szempontból felkészülve: nem ismerik a bejelentési kötelezettségeket, félnek az adminisztrációs terhektől, nem tudják, hogyan kell ebben a témában nyilvántartást vezetni, nem igazodnak ki az orvosi papírokon." - mondta Dobár Attila, a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését és integrálását segítő RehabJob ügyvezető igazgatója.

Egy adott cég felkészültségének feltérképezése legtöbbször 5 elemből áll. Az összes munkavállaló részvételével online kérdőív kerül kitöltésre, a cégvezetőkkel és véleményvezérekkel mintegy órás strukturált interjúra kerül sor, a különböző részlegek munkatársai fókuszcsoportos beszélgetés formájában osztják meg reményeiket és félelmeiket, fizikai értelemben is bejárásra kerül az adott terület, és a munkakörökhöz kapcsolódó fizikai jellemzők is felmérésre kerülnek. Mindezek együtt szolgálják, hogy teljeskörű állapotfelmérést lehessen végezni.

ELŐNYÖK

"Az egyik ügyfelünknél decemberben zárult érzékenyítési átvilágítás keretében a cégnél dolgozók többsége, 346 munkatárs töltötte ki az online kérdőívet. A többi eszközzel kiegészítve átfogó képet kaptunk a cégnél dolgozók felkészültségéről, a megváltozott munkaképességűekre váró környezetről. A vezető üzleti tanácsadók közé tartozó cégnél végzett kutatás során sokan nevesítettek olyan előnyöket, amelyeket a megváltozott munkaképességűek alkalmazása gyakorolhat a cégre. A megkérdezettek szerint a megváltozott munkaképességűek különösen a munkavégzés megbízhatóságát illetően emelkednek a többiek fölé, a céghez fűződő lojalitásban, illetve a monotóniatűrésben pedig példát lehet róluk venni. Mindez akkor is igaz, ha a megkérdezettek előzetesen tartanak attól, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók a megszokottnál nehezebben illeszkednek be és bizonyos feladatok elvégzéséhez több időre van szükségük." - mondta Markos Ádám, a RehabJob szakmai vezetője.

"Attól, hogy látunk egy mozgássérült vagy fogyatékos embert a buszmegállóban, vagy az ismerőseink között vannak súlyos betegséggel élők, nem biztos, hogy a munkahelyen is kellően érzékenyek vagyunk egy ilyen jellegű, állandó helyzet kezelésére. Mindehhez érzékenyítésre, a másik helyzetének megértésére és elfogadására van szükség, amit tréningek, felkészítések és folyamatos nyomonkövetés formájában lehet biztosítani. Mindenkinek ugyanis az a célja, hogy a megváltozott munkaképességű új kolléga sikerrel illeszkedjen be, és jól tudja végezni a munkáját." - mondta a Dobár Attila, a JobGroup részét alkotó RehabJob ügyvezetője.

POZITÍV ÉLMÉNY

A tavalyi felmérések eredményeként a cégnél dolgozók megváltozott munkaképességű munkavállalókhoz fűződő elvárásai legtöbbször megegyeznek a bármely más kollégával szembeni elvárással. Alkalmanként felmerül a fogyatékossági etikett elkészítésére vonatkozó igény, és szinte mindenki elvárja, hogy kapjon előzetes felkészítést az újszerű helyzetek kezelésére.

"Az említett üzleti tanácsadó cégnél dolgozók háromnegyedének van baráti körből származó pozitív élménye a sokszínűséggel kapcsolatban, több mint egyharmaduk pedig az ismerősi körben élő fogyatékossággal élő emberrel kapcsolatban élt már meg jó tapasztalatot. Az ő esetükben is azt látjuk, hogy az érintettekkel történő leggyakoribb találkozási tér a közösségi közlekedés, a megkérdezettek alig 30%-a mondta, hogy nem találkozott még ilyen keretek között fogyatékossággal élőkkel. Itt viszont pozitív és negatív tapasztalatokkal szinte mindenki rendelkezik". - mondta Markos Ádám.

A kutatások alapján elindított érzékenyítési programokban a RehabJob rendre arra törekszik, hogy az akadálymentesítést teljeskörűen elősegítse, vagyis fizikai, info-kommunikációs és pszichés felkészítésre egyformán sor kerüljön. Az előzetes felkészítés és átélés lehetősége jelentős mértékben hozzájárul az új munkavállalók beilleszkedéséhez. "Azt pedig már az együtt végzett munka nyomán halljuk a régebben ott dolgozóktól, hogy az új tapasztalatok nyomán gyakran átértékelik saját helyzetüket is, és lényegesebben rugalmasabban tudják a munkájuk során és az életükben felmerülő problémákat kezelni." - mondta Dobár Attila.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.