brusszel


Kelet-ukrajnai irodát nyitott az Ökumenikus Segélyszervezet

Figyelő Online
2015.02.27  10:08   
mail
nyomtatás
A 1353-as adományvonalon várják a felajánlásokat.
Tovább erősíti ukrajnai jelenlétét az Ökumenikus Segélyszervezet. A legnagyobb magyar segélyprogramot végrehajtó szervezet újabb irodáját Kelet-Ukrajna egyik fontos központjában, Dnyepropetrovszkban nyitotta meg. A Dnyeper partján fekvő nagyvárosba és környékére a háború kitörése óta közel 70 ezren érkeztek, így egyike a legtöbb belső menekültet befogadó településeknek. Mivel mind az ENSZ menekültügyi kirendeltsége, mind számos más térségben dolgozó ukrán és nemzetközi szervezet ebből a városból irányítja humanitárius munkáját, így a folyamatos helyszíni jelenlét stratégiai fontosságú az Ökumenikus Segélyszervezet programjának koordinációja szempontjából is. A helyszínre delegált munkatársak feladata a segélyprogram Kelet-Ukrajnára irányuló elemeinek irányítása mellett, egy újabb nagyszabású élelmezési program előkészítése is. Az élelmiszersegélyezés egyre szükségesebbé válik, mivel az elhúzódó háborúval egyre mélyülő gazdasági válság miatt a lakosság tartalékai rohamosan fogynak.

Mint ismeretes, a Segélyszervezet a genfi székhelyű nemzetközi szövetség, az ACT Alliance felkérésére és támogatásával indította el januárban humanitárius programját, melynek keretében alapvető élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal és téli takarókkal segíti a harcok elől elmenekült családokat. A 2015. január 1. és 2015. május 31. között zajló nagyszabású segélyprogram keretében Ukrajna 7 régiójában, újabb 7 ezer belső menekült kap támogatást. A segélyprogramban a kelet-ukrajnai Harkovba, Herszonba, Zaporizzsjába és Kijevbe már eljutottak az első segélycsomagok, az Ivano Frankivszkba, Lembergbe, illetve Kárpátaljára tervezett szállítmányok a következő hetekben jutnak célba. A Segélyprogram során mintegy 1350 család, összesen több mint 7000 fő részesül segítségben. A magyar segélyszervezet szorosan együttműködik helyi partnerszervezeteivel, az áruk beszerzése a logisztikai a költségek minimalizálása érdekében helyben történik.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.