brusszel


A lengyelek jobban szeretik a külföldi munkáltatókat

Figyelő Online
2015.02.27  11:42   frissítve: 2015.02.27 17:27
mail
nyomtatás
Egy felmérés szerint a lengyel alkalmazottak boldogabbak a külföldi cégeknél.
„A legjobb munkahelyek" elnevezést viselő éves felmérés arra az eredményre jutott, hogy a munkáltatókkal való elégedettség foka nagyjából azonos a korábbi években tapasztaltakkal.

A jelentés szerint a külföldi vállalkozásoknál foglalkoztatott lengyelek 47 százaléka a „remek munkahelynek" tartotta a céget, ahol dolgozik. A hazai tulajdonú vállakozások esetében ez az arány 43 százalék.

A két adat közötti különbség oka főképpen az állami tulajdonú vállalatok alkalmazottjainak viszonylagos elégedetlensége. A közszférában foglalkoztatottak alig egyharmada nyilatkozott úgy, hogy „remek munkahelyen" dolgozik.

Kedvezőbb a külföldi cégek erkölcsi megítélése is - az ott dolgozók 56 százaléka véli úgy, hogy a vállalkozást tisztességes módon vezetik.

Ugyanakkor a lengyel cégek dolgozóinak nagyobb hányada - 48 százalék - érzi azt, hogy a vállalatvezetés érző emberekként bánik velük.


http://thenews.pl/1/12/Artykul/198472,Poles-prefer-foreign-employers

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.