brusszel


Tanulói létszámbővítés az Opelnál

Figyelő Online
2015.03.02  13:03   
mail
nyomtatás
A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján több mint 154 millió forint képzési támogatást kap tanműhely létrehozására az OPEL Szentgotthárd Kft.
A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján több mint 154 millió forint képzési támogatást kap tanműhely létrehozására az OPEL Szentgotthárd Kft. Ennek segítségével több, mint 50 fős tanulói létszámbővítést hajt végre a vállalat, emellett bővíti az oktatott szakmák körét is.

A jelenlegi villanyszerelő és gépi forgácsoló szakképesítések mellett az automatikai technikus és a mechatronikai technikus szakmák gyakorlati képzése is meg fog valósulni a bővülő és korszerűsödő tanműhelyben. A cég vállalta, hogy a támogatással létrejövő tanműhelyt legalább öt évig a gyakorlati képzés céljaira használja, a tanulói létszámot pedig legalább öt éven keresztül fenntartja. A vállalat az új beruházással kiemelten támogatja a munkaerő-utánpótlás képzését és a nyugat-magyarországi régió duális képzését is.

A General Motors magyarországi termelőüzeme, az OPEL Szentgotthárd Kft. több mint 20 éve gyárt személygépkocsi motorokat és alkatrészeket. A Kft. az elmúlt évek során kiemelt motorgyártó központjává vált az anyavállalatnak. A magyar vállalat nagy gondot fordít munkavállalóinak magas szintű képzésére, illetve a képzett munkaerő pótlására, így az elmúlt években középiskolai tanulók gyakorlati képzése is elindult a szentgotthárdi gyárban.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200