brusszel


Áfamentes lehet a haltelepítés

Figyelő Online
2015.03.03  09:13   
mail
nyomtatás
Nulla százalékra csökkentené a horgásztavakba telepített hal áfáját a Földművelésügyi Minisztérium - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
A lapnak Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára azt mondta: amellett, hogy a turisztikai, rekreációs és gazdasági érdekeket szolgáló horgászat esetében a halgazdálkodási vízterületeken telepített hal árában a forgalmi adó nulla százalékra csökkenjen, két érv is szól.

Egyrészt ma az egyesületek áfával együtt vásárolják meg a halat, de a horgász, aki kifogja a halat, nem fizet forgalmi adót. A horgászegyesület ugyanakkor - mivel nem áfaalany - nem tudja az adót visszaigényelni. Másrészt a horgászegyesületek állami vizekbe telepítenek halat, így végső soron az állami vagyont gazdagítják.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a horgászati célú haltelepítés éves forgalma hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forint. Ha ezt áfamentessé teszik, az mintegy 700 millió forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek. Az adócsökkentésből fakadó többletvásárlás és a piac kifehéredése pedig várhatóan vissza is hozná ezt az összeget - mondta.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.