brusszel


Dühös a rossz utak miatt? Így osztottak rá tízmilliárdokat

Figyelő Online - Váczi István
2015.03.09  14:13   
mail
nyomtatás
Kiveszőben van a verseny az összességében százmilliárdos közút-felújítási piacon, a nagy állami tenderek nyomán a munkát 2011 óta ugyanaz a hét cég végezheti: Colas, Duna Aszfalt, EuroAszfalt, He-Do, Közgép, Strabag, Swietelsky.
Hét társaság tarol 2011 óta kizárólagos jelleggel a hazai nagy közút-felújítási tendereken. Nagy pénzről van szó: három, 2010 és 2013 között kiírt közbeszerzési pályázaton közel 180 milliárd forint sorsáról döntöttek.

A kiíró Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2010-es kormányváltás után olyan nagy tendereket jelentet meg, ahol az ország hét uniós régiója alkotott egy-egy megpályázható egységet. Ebben a rendszerben a nyertes viszi az adott térség összes felújítását a szerződéses keretösszeg eléréséig.

A hét nővér

A legutóbbi két nagy tenderen összesen 165 milliárd forint sorsáról döntöttek, ezeknél a győztesek köre tökéletesen megegyezett. A nyertes cégek: Colas, Duna Aszfalt, EuroAszfalt, He-Do, Közgép, Strabag, Swietelsky.

A verseny olyannyira kiveszőben van, hogy az utolsó nagy közbeszerzésen már nem is indult senki más, a fenti cégek legfeljebb egymással konkuráltak. Egyetlen régió sem akadt, ahol kettőnél többen pályáztak volna.

A témáról és a győztesek némelyikének kartellügyekkel csúfított cégcsoportszintű múltjáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap március 5-i, idei 10. lapszámában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200