brusszel


Növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Continental

Figyelő Online
2015.03.05  12:20   
mail
nyomtatás
Teljesítette kitűzött üzleti tervét, növelte forgalmát és eredményét 2014-ben a Continental AG autóipari alkatrész beszállító és gumiabroncs gyártó konszern - derül ki a Continental AG honlapján csütörtökön közzétett eredmény beszámolóból.
A Continental AG 2014-ben a tervezettnek nagyjából megfelelő 34,506 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 3,5 százalékkal nagyobbat a 2013-as 33,331 milliárd eurónál. Devizaárfolyam hatásokkal kiigazítva az árbevétel 4,2 százalékkal emelkedett.

A nettó nyereség 2,4 milliárd euró lett, egynegyedével magasabb, mint 2013-ban.

A Continental a 2014-es nyereség után részvényenként 3,25 euró osztalékot tervez fizetni, 30 százalékkal magasabbat az előző évinél, sorban a harmadik évben emeli osztalékát.

A Continental tavaly 2,1 milliárd eurót, értékesítési árbevételének 6,2 százalékát fordította kutatási és fejlesztési tevékenységek finanszírozására az előző évi 5,6 százalék után. Emellett 2,0 milliárd eurót, forgalmának 5,9 százalékát fordította termelő beruházásokra és szoftverfejlesztésre. A 2015-ös évre a Continental értékesítési árbevételének 9 százalékos növelését tervezi.

A bevételarányos bruttó jövedelmezőség az idén a Continental várakozásai szerint 10,5 százalékra emelkedik. Termelő beruházásokra az idén is értékesítési árbevételének mintegy hat százalékát tervezi fordítani a vállalat.

Növekedésre elsősorban az ázsiai, ezen belül is a kínai piacon számít a Continental, valamint Észak-Amerikában. A Continental 2014 végén 190 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, 11 ezerrel többet, mint az előző év végén. Az idén alkalmazottai számát mintegy 200 ezerre tervezi növelni a vállalat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200