Ez a védelmi stratégia Kína óceánoktól való függéséből kovácsol előnyt, hasonlóan az első világháborús német flottát semlegesítő brit hajóblokádhoz. Bár földrajzi adottságát tekintve az ázsiai partvonal jóval nyitottabb az Északi-tengerénél, a szóban forgó szigetek teljesen lefedik a Kínához tartozó óceáni térséget, félkörívet írva Japántól Tajvanon és a Fülöp-szigeteken keresztül Vietnámig. Kínai térképészek az ívet kinyitva egészen az Indiai-óceán mélyéig követik a szigetvonalat, ahol is a brit érdekeltségű Diego Garcia jelenti a végpontot.

Mindez kétes kimenetelű biztonságpolitikai konfliktust idézhet elő, ám a kockázat vállalása mellett Krepinevich a kínai mozgástér normalizálásával érvel. Egy megfelelő technológiával felszerelt, összefüggő védelmi vonal tetszés szerint zárhatja el a Kína menti vízi és légi folyosókat. Pekingnek jelentős pénzügyi hiánnyal kell szembenéznie, ha elesik tengerentúli piacaitól és nyersanyagforrásaitól, és diplomáciai szempontból is fejfájást okozhat, ha az ún. Népi Felszabadító Hadsereg elszigetelődik a védelmi gyűrűben. Mindez erős figyelmeztetés lehet a kínai vezetés felé, hogy különböző területek elragadása és az ázsiai hatalmi rend felforgatása nem jár megtorlatlanul. A blokád célja végérvényben tehát az, hogy Kína azonnali ellenlépésekkel számoljon, ha Washington és szövetségeseinek érdekeit sérti.

Az elrettentési stratégia kulcsa Henry Kissinger, Nixon elnök korábbi külügyminisztere szerint három pilléren nyugszik: képesség (kapacitás), szándék és hitelesség (a fenyegetés csak akkor hiteles, ha reális, hogy az elrettentő fél a saját javára fordíthatja az így szerzett előnyt).

A kivitelezés képessége a technológiai és a földrajz adottságok révén jelen esetben adott, azonban a Kínával szemben fellépni kívánó szövetségesek (például Amerika és Japán) érdekei nem pontosan fedik egymást. Ez a széthúzás fontos stratégiai fegyvert jelent Kína számára. Diplomáciai manőverekkel ellehetetlenítheti, vagy agresszióként tüntetheti föl az akciót - ez két atomhatalom esetében páratlan veszélyeket rejt magában.

A védvonal kialakítása nem csupán operatív kérdéseket vet föl, hanem olyan stratégiai dilemmákat is, amik akár kudarcra is ítélhetik a vállalkozást. Hogyan kell kezelni például az ív kellős közepén fekvő Tajvan szigetét? Egy ilyen együttműködéssel Kína haragja sem maradna el, s ez önmagában is nagyobb feszültséget kelthet, mint amennyire a terv kivitelezése megoldást nyújt. Ki fegyverezné fel a fülöp-szigeteki haderőt? Miért áll Indonézia érdekében a közös védelemben való részvétel? Ha ezek a problémák megoldódnak, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg nem üt rést a szigetvonalon.

Kapcsolódó cikkek