brusszel


Simicska szerint Orbánnak jelentenie kellett róla

Figyelő Online
2015.03.09  09:58   
mail
nyomtatás
Simicska Lajos több interjút is adott vasárnap, amelyben azt állítja, hogy a katonaságnál Orbán Viktornak jelentenie kellett róla. Az elsőként a Mandinernek megszólaló vállalkozó már nem biztos abban, hogy Orbán nem írta alá a beszervezési nyilatkozatot.
Simicska arról beszélt a Mandinernek, hogy 22 éves korára már egy vastag akta állt össze róla, ami a rendszerváltás környékén eltűnhetett, de Moszkvában még meglehet, illetve mesélt arról, hogy a katonaság alatt tudta, hogy kiknek kellett jelentenie róla. Állítása szerint Orbán Viktornak is.

Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad." Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt. A Mandiner újságírója rákérdez, hogy Orbán Viktor volt-e az, Simicska helyesel:

Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. (...) ...egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?" Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.

Simicska azt is kimondja, hogy ma már nem olyan biztos benne, hogy Orbán Viktor nem írta alá azt a papírt. Azt is elmondja, hogy lehet, hogy Budapesten rengeteg akta eltűnt a rendszerváltás ideje alatt, de ezek a papírok meglehetnek még Moszkvában.

Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg - az elmúlt egy év történései után - nem tudom már, kiről mit gondoljak - mondta.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.