brusszel


Putyin megkegyelmezett

Figyelő Online
2015.03.09  14:58   
mail
nyomtatás
Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta azt a határozatot, amellyel csökkentik a Ciprusnak évekkel korábban nyújtott kölcsön kamatát. Moszkva egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy Nicosia az eredeti időponthoz képest később kezdje meg tartozásának visszafizetését.
Oroszország 2011 decemberében 2,5 milliárd euró kölcsön folyósított Ciprusnak, amely azt vállalta, hogy ezt egy összegben rendezi 2016 júliusában, addig pedig évi 4,5 százalékos kamatot fizet.

A februárban az orosz parlament elé került javaslat szerint Ciprusnak 2018-tól kell megkezdenie a tőke visszafizetését nyolc féléven át egyenlő részletben, évi 625 millió eurót. Ciprusnak ezen kívül az eredetileg megállapodott 4,5 százalék helyett 2,5 százalék hitelkamatot kell fizetnie.

A kormány által beterjesztett javaslatot a parlament változatlan formában elfogadta, és az erről szóló határozatot az államfő hétfőn jóváhagyta. Ciprus pénzügyi-banki válsága 2013-ban elmélyült, abban az évben április végén tízmilliárd eurós nemzetközi segítségnyújtást hagyott jóvá a nemzetközi hitelezők trojkája: a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság (EB).
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.