brusszel


Nem lehet kudarc a görög tárgyaláson

Figyelő Online
2015.03.13  12:24   
mail
nyomtatás
Teljes mértében kizárta pénteken tett nyilatkozatában a kudarc lehetőségét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Görögországgal folytatott tárgyalásokon.
"Ez nem a megosztottság, hanem az egység ideje" - jelentette ki a luxemburgi politikus, emlékeztetve arra, hogy ő maga személyesen és a bizottság is igyekszik segíteni, de a brüsszeli testület nem főszereplője a történetnek; minden szükséges döntést az eurózóna tagállamainak, és pénzügyminisztereiknek kell meghozniuk az eurócsoport tanácskozásainak keretein belül.

A Juncker és Ciprasz egyeztetései előtt tartott rövid sajtótájékoztatón a görög kormányfő derűlátó volt, mint mondta, azért, mert tudja, hogy Görögország barátaival, elkötelezett európaiakkal tárgyal. "Bízom abban, hogy megvan a politikai akarat, és ha az megvan, akkor minden lehetséges" - hangoztatta Alekszisz Ciprasz.

Ciprasz a Junckerrel való találkozó előtt, reggel Martin Schulzcal, az Európai Parlament német, szociáldemokrata elnökével is tárgyalt, s kijelentette, hogy a rövid távú problémák és a kompromisszumkeresés után most már itt az ideje a jövőről beszélni.

"Ahol a fiatalok 60 százaléka munkanélküli, ott nincs jövő" - húzta alá Ciprasz, örömét fejezve ki, hogy szerinte végre arról lehet beszélni, ami a probléma lényege, a jövőre vonatkozó növekedési tervekről és az ahhoz szükséges lépésekről.

A radikális baloldali görög kormányfő elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi görögországi helyzetet, az ifjúsági munkanélküliséget, és a "humanitárius válságot, amelyet az elmúlt évek recessziós politikája okozott".

A többi tagállammal való esetleges súrlódásokról Ciprasz megjegyezte: nincs görög probléma, európai probléma van, és mivel kormánya európapárti, minden nézeteltérést rendezni fognak.

Martin Schulz, az EP német, szociáldemokrata elnöke hangsúlyozta, hogy Athénnak nem az EP-vel kell megoldást találnia, hanem az eurózóna többi tagállamával és a hitelező intézményekkel, a görög miniszterelnökkel pedig alapvetően a görög mentőcsomag és a hozzá kapcsolódó reformprogram négy hónapos meghosszabbítása utáni teendőkről beszéltek elsősorban.

Schulz emlékeztetett, hogy az unió hétéves keretköltségvetésében 6 milliárd euró áll rendelkezésre kifejezetten az ifjúsági munkanélküliség csökkentésére, az EP pedig azt szorgalmazta, hogy ezt a pénzt a ciklus minél korábbi szakaszában fel lehessen használni.

Schulz tudatta azt is, kapcsolatban maradnak mind az Európai Bizottsággal, mind Athénnal annak érdekében, hogy a görögországi "szociális dráma" megoldására növekedési tervet lehessen kidolgozni külön Görögország számára.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: CipraszJuncker

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.