brusszel


Emelnék nyugdíjkorhatárt Csehországban

Figyelő Online
2015.03.18  13:52   
mail
nyomtatás
Csehországban 65 évben kellene megállapítani nyugdíjkorhatárt - véli Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.
"A korhatár 65 év körül lehetne. Szeretnénk elementáris biztonságot adni az embereknek és megnyugtatni a kedélyeket" - jelentette ki Sobotka szerdán a közszolgálati cseh televíziónak nyilatkozva.

Csehországban az utóbbi hónapokban újra nyílt vita folyik arról, hogy ismét be kellene vezetni az öregségi nyugdíjba vonulás fix korhatárát, amely a jobboldali kormány négy évvel ezelőtti döntése alapján ma nem létezik. Ez a helyzet az idősebb generációk körében egyre nagyobb nyugtalanságot vált ki.

A hatályos szabályozás szerint minél fiatalabb valaki, annál idősebb korban számíthat az öregségi nyugdíjra. A 2015 márciusában 18 éves személy 71 éves korában lesz nyugdíjra jogosult. A most születettek, pedig 73 éves korban.

Sobotka szerint a szociáldemokrata párt szakértői már dolgoznak a javaslaton.

A két másik kormánykoalíciós partner - az ANO (Igen) mozgalom és a kereszténydemokrata párt (KDU-CSL) közölte, hogy hajlandók megvitatni a javaslatot, mert ésszerűnek tartják."Megvitathatjuk. Nekem azonban először számolnom kell, hogy ez mennyibe is kerülne. Attól tartok, hogy nem lesz olcsó" - mondta Andrej Babis pénzügyminiszter, az ANO elnöke.

A szociáldemokraták elképzelését az ellenzéki kommunisták is támogatják, míg a két ellenzéki jobboldali párt - a TOP 09 és az ODS - ellenzik. Petr Fiala, az ODS elnöke kijelentette, hogy először a nyugdíjrendszert kell megreformálni, s csak azután kellene dönteni a nyugdíjkorhatárról.A 10,5 milliós Csehországban 2,3 millió öregségi nyugdíjas van. A havi nyugdíj átlagban 11 300 koronát (126 ezer forint) tesz ki. Az államkassza kiadásainak majdnem az egyharmada a nyugdíjakra megy el.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.