brusszel


Mi zajlott Dubaiban?

Figyelő Online
2015.03.20  07:00   
mail
nyomtatás
MAGYAR LÁNYOK, ARAB HERCEGEK - Jövő héten kezdődik a nagy „Dubai per". Olvasóink a birtokunkba jutott dokumentumok alapján már most képet alkothatnak arról, hogy mit, mennyiért és hogyan tettek a magyar lányok az arab országban.
Négy évvel ezelőtt pattant ki a botrány, ami azóta „dubajozás" néven vonult be a köztudatba. Annyit már eddig is lehetett tudni, hogy közvetítők útján az emirátusokba utazó csinos magyar hölgyek hostess munka helyett szexuális szolgáltatást nyújtottak. De hogy mi történt valójában? A sok szóbeszéd után a Figyelő most rendőrségi jegyzőkönyvekből szemezget. Március 25.-én kezdődik K. Zoltán és társai ellen a büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vád ellenük: kerítés bűntette. A tárgyalássorozatot a közvélemény várhatóan fokozott figyelemmel kíséri majd, mert a külföldi munkára kiközvetített luxus hostessek bizony magyar művészek, sportolók, sőt politikusok hálószobájában, ágyában is megfordultak.

KOLLEKCIÓ

Az egyik tanú, aki a közvetítők közvetítője volt, azaz a lányokat hajtotta fel, azt vallotta a rendőrségen, hogy egy szépségversenyen figyeltek fel rá, mert kapcsolatai jóvoltából egy nap alatt szedett össze egy „nívós csapatot", amit a kifutóra küldhetett. K. Zoltánról azt hallotta, hogy kis hazánkban ő a luxus hostess munkák kiajánlásának királya, bár sokan nemes egyszerűséggel csak stricinek hívták. A jegyzőkönyvekben visszatérő szófordulat, hogy „kollekciónak" nevezi a modellkínálatot.

Amely kínálatra amúgy itthon is mutatkozott kereslet. A rendőrségi jegyzőkönyvekből az is kiolvasható, hogy K. Zoltán érdemei múlhatatlanok, ha a híres emberek igényeit kielégítő szórakoztatásról van szó. Többnyire ő biztosította ugyanis fontos eseményeken a lányokat escort munkára, ami nevével ellentétben nem szimpla kísérgetést, hanem kifejezetten szexuális szolgáltatást jelentett. Legyen az az esemény Forma-1 a Hungaroringen, vagy valamelyik világhírű együttes koncertje a Népstadionban. Tévedés lenne azt hinni, hogy eme alkalmakkor a lányok csak a hazánkban átmenetileg tartózkodó külföldi vendégeket részesítették kegyeikben.

Részletek a Figyelőben!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Dubaiescortper

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.