brusszel


Fertőzött csirkehúst szállított Magyarország

Figyelő Online
2015.03.20  16:59   
mail
nyomtatás
Magyarországról 178 tonna szalmonellával és liszteriával fertőzött csirkehús került az ukrán piacra - hozta nyilvánosságra az ukrán főügyészség, amely büntetőeljárást indított az ügyben.
A kijevi főügyészség sajtószolgálatának pénteken megjelent közlése szerint bejelentés alapján kezdtek vizsgálatot, az ügy jelenleg még nyomozati szakaszban van. Az ukrán sajtóban megjelentek szerint egyelőre annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy magáncég olyan Magyarországon előállított darabolt csirkét dobott piacra Ukrajnában, amelyben kimutatták az említett kórokozók jelenlétét. Az ügyészség egyelőre nem fedte fel sem a beszállító, sem az előállító vállalat nevét.

A közlés szerint az importőr vállalat felelős vezetői ellen veszélyes termék forgalomba hozatala és hamisítás vádjában indítottak eljárást.

Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére elmondta: az említett ügyről a magyar szaktárcának nincs semmilyen hivatalos információja. A szóban forgó üggyel kapcsolatban a magyar állategészségügyi hatósághoz hivatalos megkeresés nem érkezett.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.