brusszel


Acélbiztos jövőkép

Figyelő Online
2015.03.22  13:06   
mail
nyomtatás
Aláírták a szendrői acélgyár irányításáról szóló szerződést a szerb kormány és a HPK Engineering nevű holland cég képviselői Belgrádban - számolt be róla vasárnap a Vecernje Novosti című napilap.
Az egyetlen szerbiai acélgyárat már háromszor próbálták meg eladni, és miután a legutóbb, februárban sem sikerült megegyezni a potenciális vevővel, a belgrádi kormány úgy döntött, inkább szakértői menedzsmentre bízza az irányítást. A vállalatot így a holland cég vezeti majd a kormány felügyelete és ellenőrzése mellett.

A holland vállalat májustól veszi át az öntöde irányítását, Zeljko Sertic szerb gazdasági miniszter pedig arra számít, hogy a következő fél évben sikerül ismét nyereségessé tenni a vállalatot. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az állam ezentúl nem támogatja a szendrői acélgyárat, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodás egyik feltétele ugyanis az volt, hogy megvonják a veszteséges állami cégek kormányzati támogatását. Belgrád eddig évi 120 millió dollárral volt kénytelen szubvencionálni az üzemet.

A gyár több mint ötezer embert foglalkoztat, tavaly mintegy 560 ezer tonna acélt termelt, ami Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szerint az idén megduplázódhat. A kormányfő várakozása szerint jövőre a bruttó hazai termék minimum 0,8 százalékkal növekszik az acélműnek köszönhetően.

A szendrői acélgyárat először 2003-ban adták el, miután csődbe ment. Az amerikai US Steel 23 millió dollárért vásárolta meg, a vállalat 2012-ig az ország egyik legnagyobb exportőre volt, Szerbia teljes kivitelének 13 százalékát fedte le. 2012-ben a szerb kormány jelképes összegért (1 dollárért) vásárolta vissza, hogy megmentse, a US Steel ugyanis a csökkenő kereslet és az acél árának csökkenése miatt bezárta volna a gyárat, és ezzel több ezren váltak volna munkanélkülivé.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.