brusszel


Hende csaknem kétmillióért utazott Szöulba

Figyelő Online
2015.03.26  14:00   
mail
nyomtatás
A Figyelő értesülései szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly tizennégy hivatalos úton vett részt. A kiutazások összköltsége 5 millió 944 ezer 35 forint volt. A tárcavezető napidíja a járulékokkal együtt 348 ezer 398 forint volt, a szállására 574 ezer 122 forintot költöttek. A miniszter reprezentációs költsége 613 ezer 573 forintot tett ki, míg a repülőjegyek ára 4 millió 407 ezer 942 forintra rúgott.
A miniszter repülési költségei között előfordult egy 2 millió 225 ezer 880 forintos tétel is. Tavaly novemberben Szöulban járt Hende Csaba. A miniszterelnöki delegáció tagjaként a dél-koreai honvédelmi miniszterrel találkozott. A Figyelő két utazási irodától kért árajánlatot. Hasonló hétköznapi időpontokban a turistaosztályon 189 ezer forintért, a minisztert megillető business osztályon 597 ezer, illetve 636 ezer forintért reptettek volna el Szöulba.

Ennek csaknem négyszeresébe került Hende Csabának az utazás, amiből a lap azt a feltételezést vonja le, hogy különgépen repülhetett.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Figyelő érdeklődésére közölte: "egy utazási céggel szerződtünk: a cég biztosított egy repülőgépet, amelyre a Miniszterelnökség, illetve az üzleti delegáció tagjai repülőjegyeket vásároltak." Így elképzelhető, hogy repülőgépet béreltek a delegáció számára, feltehetően utasonként jó másfél millió forinttal többet fizettetve ki, csakhogy egy átszállást és pár órát megspóroljanak.

Részletek a Figyelőben!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.