brusszel


Újabb együttműködés a Siemens és a műegyetem között

Figyelő Online
2015.04.02  16:07   
mail
nyomtatás
A 17 éve kezdődött együttműködés keretében újabb, elsősorban a képzést ösztöndíjakkal és tanulmányutakkal segítő megállapodást kötött a Siemens Zrt. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel csütörtökön Budapesten.
A megállapodás értelmében a Siemens által biztosított 6 millió forintból diákok szakmai útját, illetve egyéni ösztöndíjakat finanszíroznak - mondta az aláírás alkalmából Dale A. Martin, a Siemens magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója.

A Siemens eddig több mint 350 millió forinttal támogatta az egyetemi kutatás-fejlesztést, valamint a sport- és kulturális életet - emelte ki Péceli Gábor, az egyetem rektora az aláírási ünnepségen. A rektor kiemelte a tehetséggondozást, amely eddig is az együttműködés fontos része volt. A hallgatók a támogatásból például megvalósíthatják ötleteiket, illetve szakmai gyakorlaton vehetnek részt a cégnél.

Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy a Siemens egy menedzsment szoftvercsomagot adományozott az egyetemnek, 300 millió forint értékben. Emellett berendezett egy mérőlabort is 40 millió forintból.

A Siemens - a duális képzés keretében - elérhetővé teszi az egyetemnek a saját képzési központját - mondta Dale A. Martin.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200