brusszel


Amikor a légitársaság fizet önnek!

Figyelő Online - Váczi István
2015.04.05  14:07   frissítve: 2015.04.02 22:16
mail
nyomtatás
Jó adag elszántságra van szüksége annak, aki saját maga akarja bevasalni egy légitársaságon a járattörlés vagy jelentős késés miatt járó kártérítést. A kevésbé kitartók hatósághoz vagy céges szolgáltatóhoz fordulhatnak segítségért.
Sokan tapasztalták már, hogy jelentős járatkésésnél kuponokat adnak a légicégek, ha pedig a várakozás az éjszakába nyúlik, esetleg napokon keresztül tart, akkor általában fedezik a szállás és az étkezés költségeit.

Ezentúl azonban egy uniós rendelet s a bírósági joggyakorlat alapján három óránál hosszabb késés, továbbá járattörlés és a beszállás túlfoglalásból fakadó megtagadása nyomán pénzbeli kárenyhítés is megilleti az utasokat. Mármint abban az esetben, ha ez a légitársaság hibájából történt - ez az, amit jellemzően nem szeretnek elismerni.

Nem véletlenül, hiszen jelentős összegekről van szó: ha a repülőút hossza nem éri el az 1500 kilométert, akkor 250 euró (mintegy 75 ezer forint), 1500 és 3500 kilométer között 400, a fölött pedig 600 a kártérítés összege. Budapestről például már Barcelona is a középső kategóriába esik.

Hivatali és sikerdíjas módszer

Szerencséjük van tehát a társaságoknak, hogy sokan nem ismerik a szabályozást. Akik pedig tisztában vannak a lehetőséggel, gyakran elbizonytalanodnak a légicéges honlapok útvesztőjében, vagy egyszerűen lepattannak a kérelmükkel.

A helyzet azonban nem reménytelen, hivatali segítséget is lehet például kérni, illetve vannak olyan cégek, amelyek sikerdíjért cserébe vállalják, hogy bevasalják a kárenyhítést a légitársaságokon.

A témáról részletesen a Figyelő hetilap március 26-i, idei 13. lapszáma írt. A teljes cikk előfizetői hozzáféréssel elolvasható ezen a linken.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200