brusszel


Befejeződött a Rezéti-Duna kotrása

Figyelő Online
2015.04.04  16:11   
mail
nyomtatás
Befejeződött a Gemencben a Rezéti-Duna élőhelymegőrző kotrása, amelynek során 200 ezer köbméternyi hordalékot távolítottak el a mellékág három kilométeres szakaszából - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A Duna magyarországi szakaszának eddig legnagyobb volumenű élőhely-rehabilitációs projektjének kivitelezési szakasza március 30-án a műszaki átadással hivatalosan is lezárult - írta közleményében a nemzeti park.A projekthez a DDNP a Környezet és Energia Operatív Program forrásaiból 725 millió forintos - százszázalékos - támogatást nyert el. A 2014. szeptember 6-án kezdődött és idén február 28-án befejeződött mederkotrást 450 millió forintból végezte el az Aquaprofit Zrt. és a BétaQ Kft. konzorciuma - mondta Parrag Tibor, a DDNP természetmegőrzési osztályvezetője.

Hozzátette, hogy a kivitelezés mintegy százmillió forinttal került kevesebbe a tervezettnél. A munka során a 14 kilométer hosszú mellékág 3100 méteres mederszakaszából távolították el a hordalékot. A kotrásra azért volt szükség, mert a feltöltődés miatt a meder felső szakaszán olyan méretű zátonyok alakultak ki, amelyek már közepes vízállásnál is megakadályozták a víz folyamatos áramlását.

A beavatkozás helyszíne, a Rezéti-Duna a XIX. század végén végzett folyószabályozás előtt a Duna főága volt. A folyó érsekacsanádi kanyarulatának átvágása után mellékággá vált, a meder pedig 120 évvel ezelőtti méretének tizedére zsugorodott.

A kotrás következtében a 30-50 méter széles meder tengerszint feletti magassága 84 méterről 82 méterre csökkent, aminek köszönhetően a víz a Duna alacsony, akár 100 centiméteres bajai vízállásnál is be tud folyni a mellékágba. Ezzel a Duna vízhozamának 2 százaléka juthat a mellékágba, amely így 3500-3700 köbméteres vízhozam esetén 70 köbméter friss vízhez juthat másodpercenként.

A mederkotrással évtizedekre biztosítva lesz a Rezéti-Dunán keresztül feltöltődő ártéri vízrendszerek, a Lassi-tavak, a Malomtelelő, a Decsi-Nagy-Holt-Duna, a Zsubrik-tó, a Janika-tó és a Keszeges-tó összeköttetése is a Dunával. A kikotort hordalékot a főágban, a hajóúton kívül helyezték el, ami javítja a folyó hordalékháztartását.

A Rezéti-Duna kotrásával sikerülhet megakadályozni védett, vízáramlást kedvelő halfajok eltűnését, mint amilyen például a leánykoncér, a magyar bucó és a márna.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.