brusszel


Ebben messze lehagyják a magyarokat a szerbek

Figyelő Online
2015.04.08  10:58   
mail
nyomtatás
Belgrád - A nemek közötti egyenlőség szerbiai koordinációs testületének elnöke, Zorana Mihajlovic és a nemek közötti egyenlőség - és közpolitika szakértője, Swanee Hunt szerint a női vezetők és vállalkozók aránya tekintetében Szerbia lehet a világ egyik legjobb országa.

Mihajlovic a szerb kormány székházában, a Hunt - tal folytatott megbeszélése után újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az ő feladata jobb körülményeket teremteni Szerbia előrehaladásához, illetve ahhoz, hogy az országnak több női vezetője és vállalkozója lehessen.

A nők részvétele a növekedés további hajtóerejét rejti magában, és Szerbiának hatalmas távlatai nyílnak meg a nők munkába állításával, jegyezte meg.

Szerbia sok tekintetben az Egyesült Államok előtt jár a nők bevonása tekintetében. Az Egyesült Államok törvényhozó testületében a nők aránya 19, míg a szerb parlamentben 30 százalék, jelentette ki Hunt.

Hunt, aki a Harvard Kennedy School munkatársaként indította a „A nők és a politika" elnevezésű programot, hangsúlyozta, hogy Szerbiának erős civil társadalomra van szüksége, hogy javíthasson a nők helyzetén.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.