brusszel


A brókerbotránytól az örökségvédelemig

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2015.04.08  16:17   
mail
nyomtatás
Az örökségvédelem környékén is feltűnt a brókerbotrányban elhíresült könyvvizsgáló cég.
Egy állami cég környezetében is felbukkant a közelmúltban a brókerbotrányokkal foglalkozó hírekben többször is szereplő könyvvizsgáló társaság, a Gyimesi & Társai Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Először a Figyelő Online interjújában beszélt arról pár hete Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, hogy a pénzügyi felügyelet munkatársai felfigyeltek egy közös szálra a brókerbotrányban érintett társaságok vizsgálata során. Az egyik könyvvizsgáló ugyanis több befektetési cégnek dolgozott, így a Buda-Cash-nek, a tulajdonosi köréhez tartozó bankoknak, valamint a Hungária Kft.-nek.

Windisch nem volt hajlandó elárulni, melyik könyvvizsgálóról, illetve cégről van szó, de úgy tudjuk - és ezt később több portál is hasonlóképpen tálalta -, hogy a Gyimes & Társa lehetett ez a bizonyos közös szál.

Miután a sajtó így felkapta a cég nevét, képviselői kérdést kapott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter arra vonatkozóan, hogy az említett könyvvizsgáló mely állami cégnek dolgozik. A miniszter a tegnap megjelent válaszában kijelenti, hogy a közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami társaságok az elmúlt három évben nem álltak szerződéses viszonyban a Gyimesi & Társa Kft.-vel.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójában viszont találni olyan céget, amelyik kapcsolatban állt a könyvvizsgálóval. Seszták tájékoztatása szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft.-ről van szó. A könyvvizsgálói mandátum záró időpontja 2013 május 31. Seszták megjegyzi, hogy a kulturális örökségvédelemmel foglalkozó társaság feletti tulajdonosi jogokat a magyar állam nevében 2013. január 27-e óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma látja el, a vagyonkezelővel kötött megbízási szerződés alapján.

Azt is megtudjuk a válaszból, hogy az említett három éves időszakban a vagyonkezelő portfoliójába tartozó társaságok leányvállalatai nem álltak szerződéses viszonyban a könyvvizsgáló céggel.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200