brusszel


Mélyponton a Fidesz támogatottsága

Figyelő Online
2015.04.09  10:57   
mail
nyomtatás
A Medián legfrissebb, március végi felmérése szerint a Fidesz támogatóinak aránya a teljes népességben 24 százalékra csökkent a februári 27 százalékról. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutoljára két éve volt ilyen magas - írta a csütörtökön megjelent HVG.
Kétéves mélypontra került a kormányoldalba vetett bizalom". A Fidesz támogatóinak aránya februárról márciusra 3 százalékkal csökkent. Az ellenzéki pártok azonban - a DK kivételével - "nem tudtak számottevő tőkét kovácsolni" ebből

- tették hozzá. Egy éve a kormánypárt támogatottsága még 36 százalékos volt a teljes népesség körében.

A felmérés szerint az MSZP-nek a teljes népesség körében 11 százalékos a támogatottsága. A HVG azt írta: az ellenzéki pártok közül csak a DK tudott jobb eredményt elérni: a teljes népesség körében 1 százalékkal (6 százalékra) nőtt támogatottsága, folytatva ezzel a "több hónapja tartó lassú növekedést". Az LMP-t a teljes népesség körében 4 százaléknyian támogatják.

Az Együtt, a PM és a Liberálisok egyaránt 1-1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében.

A Medián szerint a Fidesz jelenlegi táborának döntő többségét a "kitartó hívek" adják: a párt mostani támogatóinak 92 százaléka (emlékei szerint) a tavalyi választáson is a Fideszre szavazott. A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 15 százalék. Ezzel a párt ugyanazon a szinten áll, mint egy évvel ezelőtt - írta a cikk, hozzátéve: mostani szimpatizánsainak közel ötödrésze azt állítja, hogy tavaly tavasszal még a Fideszre szavazott, és azóta pártolt át a radikálisokhoz.

A választani tudó biztos szavazók között a kormánypárt 40 százalékon áll, a Jobbikra 25, az MSZP-re 17, a DK-ra 10, az LMP-re 4, az Együttre 2, a PM-re és a Liberálisokra 1-1 százalék szavazna a Medián szerint.

A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutóbb két éve, 2013 márciusában volt olyan magas, mint most (37 százalék)

- derül ki a Medián által a HVG számára március végén 1200 ember megkérdezésével készített felméréséből.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.