brusszel


Puch László: Nem kívánok reagálni! Egyelőre!

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2015.04.09  19:38   frissítve: 2015.04.09 19:42
mail
nyomtatás
Lapunk utolérte a nagyhatalmú pártpénztárnokot, Puch Lászlót, akit ma rengetegen kerestek a Figyelőben megjelent Gyurcsány-interjú miatt.
A Figyelő telefonon érte utol Puch Lászlót, a Magyar Szocialista Párt egykori pénztárnokát, akinek politikai befolyásáról nem túl hízelgően nyilatkozott lapunk csütörtökön megjelent számában Gyurcsány Ferenc, a szocialista párt korábbi elnöke, 2004 és 2009 között az ország miniszterelnöke.
Puch László utazás közben, az autójából hívott minket vissza. A beszélgetés rövid volt, rövidebb annál, mint amennyiből részletesen kiderülhetne, mit gondol az interjúban elhangzottakról a politikus. Akiről azt állította Gyurcsány, hogy nyilvánvalóan egyeztetett Simicska Lajossal, a Fidesz hasonlóan befolyásos emberével a kétezres évek során. A volt miniszterelnök úgy festette le kettejük kapcsolatát, mint egy küzdelmet, amelyet azért folytatott, hogy a háttérbe szorítsa Puch Lászlót. Miközben tényleges tudomása nem volt a pártpénztárnokok közti ügyletekről, szerinte nyilvánvaló volt, hogy ilyeneknek lennie kellett, erre sok minden utalt akkoriban.
Puch Lászlót ezek után értelemszerűen megpróbáltuk szóra bírni. A volt pártpénztárnok tömören úgy fogalmazott: „Nem kívánok reagálni. Illetve egyelőre nem kívánok reagálni. Kérem, ezt az egy mondatot idézze tőlem." Annyit még elárult a Figyelő Online munkatársának, hogy ma rengeteg megkeresést kapott az interjúnk miatt, és még át kell gondolnia, kinek fog nyilatkozni a témában.
mail
nyomtatás
címkék: Puch Gyurcsány

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.