brusszel


Orbán az MSZP-re kenné a brókerbotrányt

Figyelő Online
2015.04.10  11:03   
mail
nyomtatás
A következő kormányülésen nyújtja be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2016-os költségvetés tervezetét - közölte Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az interjúban téma volt továbbá a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló fideszes javaslat, amelyet akkor támogat a kormány - mondta a miniszterelnök -, ha az elfogadható a pénzügyi élet szereplőinek is.
A költségvetéssel kapcsolatban a kormányfő úgy számol, hogy a parlament tavaszi ülésszakának végére meglesz a jövő évi büdzsé. Ez szerinte növeli a kiszámíthatóságot.

A költségvetés várható tartalmával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, nagy valószínűséggel csökkenhet a bankadó a hitelezést növelő pénzintézeteknek, és mérséklődhet a reklámadó is, bár ő - jelezte - kevesli a javasolt 5,3 százalékos kulcsot, de "a közbölcsesség azt mondta, ez a legmagasabb kulcs így is Európában". Reklámadóügyben egyúttal megerősítette, hogy "valamilyen nulla kulcs valamilyen alsó értékhatárral majd szükséges lesz". A társasági adó egykulcsosra, tízszázalékosra csökkentését ugyanakkor nem tartja valószínűnek 2016-ban a miniszterelnök.

A jelentős változások közé sorolta, hogy szeptembertől a gyermekek - a becslések szerint - mintegy 90 százaléka napi háromszor ingyenesen étkezhet majd a bölcsődékben és az óvodákban.

A szakképzés átalakításáról szólva azt jegyezte meg, hogy "néhány fontos ponton megváltozhat a jövőben a magyar közoktatási rendszer". Szerinte ha az oktatás minősége megváltozik, ha elkezd működni egy új szemlélet, és mindenki úgy érzi, hogy valamelyest változtatnia kell a munkáján, akkor 3-4 éven belül láthatóvá válhat "a változás szelleme".



A rádióinterjúban téma volt a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló fideszes javaslat is, amelyről - mondta Orbán Viktor - a nemzetgazdasági miniszter azonnali egyeztetést kezd a bankszövetséggel és a kabinet szerződéses partnereivel.

A kormányfő indoklásul kifejtette: a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata a pénzügyi rendszer szereplőitől befizetést követelne meg, ám a kormány megállapodást kötött az EBRD-vel, azaz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, valamint a bankszövetséggel, és ez alapján semmilyen, a pénzügyi rendszert terhelő újabb adót, hozzájárulási kötelezettséget nem vetnek ki velük való konzultáció nélkül.

Így "akkor tudjuk támogatni a frakcióvezető javaslatát, ha egyébként az elfogadható a pénzügyi élet szereplői számára is. Szerintem az út járható" - mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy Rogán Antal előterjesztése több mint 31 ezer ügyfélnek rendezné a helyzetét, és mindössze 73 ember problémáját nem oldaná meg.

A korábban brókercégeknél tartott állami vagyonnal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, vizsgálatok zajlanak, majd megjegyezte, hogy a jogszabályok a háttérintézmények esetében megengedőbbek voltak, mint magukra a költségvetési szervekre vonatkozóan, amelyek nem tarthatnak közpénzt brókercégeknél. Jelenleg annak a megállapítása zajlik, hogy ki volt hanyag, ki volt gondatlan - jelezte.

Kitért a Quaestornak - szocialista kormányok idején - folyósított 17 milliárd forintos fejlesztési banki hitelre is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, sürgősen meg kell indítani az ezt tisztázó eljárásokat, "tán a feljelentések már meg is történtek".

Orbán Viktor végül arról beszélt, hogy meg kell segíteni a Kárpátalján élő magyar gyermekeket, ezért a kormány civil szervezeteken keresztül forrásokat bocsát rendelkezésre az ő étkeztetésükre, tanáraik biztosabb megélhetésére és a közösségszervezésre. A kárpátaljai magyarok az egységes magyar nemzet egyenrangú részei - hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.