brusszel


Komoly bírálatot kaptak a románok

Figyelő Online
2015.04.15  10:55   
mail
nyomtatás
Románia tett néhány lépést a vesztegetés és a befolyással való üzérkedés elleni fellépés hatékonyságának javításában, de nem jutott előbbre a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételében, olvasható az Európa Tanács legutóbbi jelentésében.

Az Európa Tanács Korrupció - ellenes Államainak Csoportja (GRECO) április 14.- én, kedden tette közzé a „Második Megfelelőségi Jelentés Romániáról" című dokumentumot. A jelentés bemutatja, Románia milyen haladást ért el azoknak a GRECO által kidolgozott ajánlásoknak a végrehajtásában, amelyek a köz - és magánszektor korrupciójával és a pártfinanszírozás kérdéseivel kapcsolatosak.

Románia a húsz GRECO - ajánlás közül, amelyek a 2010 - ben készített, „Harmadik Körös Értékelő Jelentésben" kerültek megfogalmazásra, csak hét esetében ért el kielégítő előrehaladást. A megfelelőségi jelentés szerint kilenc ajánlás esetében részteljesítés történt, négyet pedig még nem valósítottak meg.

A pártfinanszírozás átláthatósága tekintetében - e dokumentum szerint Románia az első megfelelőségi jelentés óta eltelt további két évben egy tapodtat sem haladt előre. Emiatt a GRECO úgy döntött, hogy a román hatóságokat felkéri egy, az ajánlások végrehajtásáról szóló beszámoló elkészítésére. A munka végső határideje 2015. június 30.

„Jelenleg a Parlament előtt van egy törvénytervezet a 334/2006 számú törvény módosítására, amely a politikai pártok tevékenységének és a választási kampányoknak a finanszírozásával foglalkozik. Ha ezt a javaslatot elfogadják, az egy sor tekintetben javulást hozhat" - olvasható a GRECO jelentésében.

„A GRECO hangsúlyozni kívánja, hogy a politikai tevékenység finanszírozásának világos, összefüggő és hatékony szabályozása meghatározó jelentőségű" - állapítja meg a jelentés.

Románia azonban a pártfinanszírozás átláthatóságára vonatkozó ajánlások döntő többségét nem hajtotta végre. „Mindezt figyelembe véve a GRECO nem tehet mást: a jelenlegi helyzetet összességében elfogadhatatlannak tekinti.

A GRECO megjegyzi, hogy a vesztegetés és a befolyással való üzérkedés bűncselekménnyé nyilvánítása a Büntetőtörvénykönyv 2014 február 1- i hatályba lépését követően, a korábbi időszakokban elfogadott módosításokkal együtt többnyire megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. Azonban további előrehaladásra van szükség.

Az Európa Tanács Korrupció - ellenes Államainak Csoportja (GRECO) egy olyan testület, amely javítani szeretné tagjainak felkészültségét a korrupció elleni küzdelemben. Ennek érdekében vizsgálja, hogy a tagok által alkalmazott szabályozás mennyire felel meg a korrupcióellenes követelményeknek. Segíti a tagállamokat a nemzeti korrupcióellenes politikák gyenge pontjainak meghatározásában, kezdeményezi a szükséges jogszabályi, szervezeti és gyakorlati reformokat. Jelenleg az Európa Tanács 47 tagállamát, Belorussziát és az Egyesült Államokat tudhatja tagjai sorában.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.