brusszel


Orosz-kínai szövetség - utópia és lehetőség

Figyelő Online - Meixner Judit
2015.04.18  15:16   
mail
nyomtatás
Kína és Oroszország szövetsége erős hatalmi bázist alkotna az USA, illetve a nyugati világ ellenpontjaként, azonban a szoros együttműködésnek komoly akadályai vannak, olvashatjuk a The Diplomat online felületén.
A közelmúltban kettő, a kínai-orosz szövetséggel foglalkozó cikk került ki Joseph Nye illetve Gilbert Rozman szakértők asztaláról. A két cikk ugyanazt a kérdéskört, az orosz-kínai kapcsolatot fejtegeti, azonban az egyik egy megújuló, míg a másik egy tartós kínai-orosz kapcsolatot vázol fel. A gazdasági, katonai és demográfiai elemzés mellett, egy lényeges pont marad ki az írásokból. A hiányzó gondolatmenet a két országnak a nyugathoz fűződő kapcsolata. Márpedig a kínai-orosz viszonyt a jövőben, jelentősen a nyugathoz fűződő viszonyuk alakítja: amennyiben az USA túlságosan nagy nyomást gyakorol Oroszországra az ukrán válság, illetve az olajárak kapcsán, valamint a Csendes-óceán térségében Kína érdekeit sérti, az Oroszországot és Kínát a szorosabb együttműködésre sarkallja.

Ahogy egy kínai mondás tartja, egy hegyen nem él két tigris. Sem Oroszország sem Kína nem támogatják a nyugati, USA uralta világrendet, mindkét ország nagyobb hegemóniára törekszik és történelmi okokra hivatkozva rendelkeznek bizonyos területi igényekkel. A két ország azonban történelme során sosem ápolt jó kapcsolatot, nem támogatták kölcsönösen egymás törekvéseit a nyugattal szemben.

A gazdasági érdekek kulcstényezőnek számítanak az országok kapcsolatának meghatározásában. A kereskedelmi egyenlőtlenségek azonban ütközőpontot jelentenek, hiszen míg Kína Oroszország számára második legnagyobb kereskedelmi partnerének számít, addig fordított esetben ez Oroszországról nem mondható el, nyolcadik helyen szerepel a kínai listán. A kereskedelmi termékek jórészt három dologra, fegyverre, olajra és gázra korlátozódnak. Kínát Oroszország energiaügyi együttműködése számos ázsiai országgal, míg Oroszországot Kína megújítandó Selyemút terve nyugtalanítja. A kereskedelmi partnerektől való függés szintén a kapcsolatok harmonizálását nehezíti, hiszen Kína az USA-val míg Oroszország Európával ápol jelentős gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat és függ ezen területek gazdaságától, piacától.

A két ország fejlődése is különböző irányt mutat. Míg Kína globális partnerré válása, felzárkózása és fejlődése zajlik, addig Oroszország a 2014-es APEC és G20 találkozók eredményei alapján visszaszorulni látszik.

A két ország kapcsolatára a jövő ad választ a szorosabb együttműködésre a nyugat általi nyomás adhat okot, így lényegében a táncban az USA, mint harmadik fél politikai szerepe és nyomása rendkívül meghatározó.
Kapcsolódó cikkek
The Diplomat
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.